München

2022.08.10. 21:16

Eb: a vegyes pódiumedzés után következik a selejtező

Túl van a pódiumedzésen a tornászok női felnőtt és junior Európa-bajnokságán Münchenben a Bácskay Csenge, Székely Zója (Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (DKSE) alkotta felnőtt női válogatott.

DH

Kovács Zsófia és két dunaújvárosi klubtársa csütörtökön már élesben szerepel Fotó: FI/NS

Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a pódiumedzés vegyesen sikerült, és sajnos Székely Zója megnyomta a bokáját. A szerek közül az ugrás jól ment, gerendán viszont vegyes volt a kép. A szövetség beszámolója szerint Altorjai Sándor csapatvezető arról tájékoztatott, még szoknia kell a csapatnak a szereket, de voltak kifejezetten jó gyakorlatok is. A szállással és az étkezéssel minden rendben, de több olyan részterület is van, amely nehézséget okoz valamennyi delegációnak, így például a transzferrel kapcsolatban voltak gondok. 
A hivatalos versenyprogram szerint a felnőttválogatott csütörtökön a 2. csoportban lép a szerekhez a szerenkénti selejtezőben – ahol például a finnek, a portugálok, spanyolok, svédek és az írek is szerepelnek – és gerendán kezd. A mieink csoportja az előzetes kiírás szerint 12.24 órakor mutatkozik be, a végeredmény azonban csak az utolsó, negyedik után alakul ki. A selejtező alapján dől el az egyéni összetett, illetve az itt elért pontszámok szerint alakítják ki a szerenkénti és a csapatdöntőket is. A lebonyolításhoz szintén hozzátartozik, hogy az ötből négy tornász mehet fel egy-egy szerre, amelyekből a legjobb három pontszámot veszik alapul. A csapatfináléba a legjobb nyolc nemzet kerül be, ahol már csak három tornász mutathatja be gyakorlat és minden eredmény számít. 
Szerdán a DKSE versenyzővel, Czifra Lilivel felálló juniorok pódiumedzése volt soron, ők pénteken selejteznek majd, és náluk az egyéni összetett mellett ekkor csapatban is végeredményt hirdetnek. 
Draskóczy Imre női szövetségi kapitány: – Vegyesen sikerült a pódiumedzés, a legrosszabb az, Székely talajon egy dupla szaltó után megnyomta a bokáját, ez mindenképpen zavart jelent az edzésben. Mindenesetre bízom a lányokban, hiszen rengeteg munka van bennük. A legjobban az ugrás ment, de ezt edzésnek kellett felfogni, a verseny csütörtökön lesz. 

A sportolókat szállítják, a többiek tömegközlekedjenek
Altorjai Sándor csapatvezető: 
– Úgy gondolom, nem mozogtak rosszul a lányok, de nyilván még meg kell szokni a termet, a szereket. Például felemás korlátra is többször felmentek egy-egy elemet belőni. Nagyon bízom abban, Zóját nem fogja hátráltatni sérülése. Szervezésileg van egy-két probléma, talán a lehetőségre, hogy multi Eb-t rendezhet München, nagyobb hangsúlyt fektet, mint a versenyzőkre. Igaz, nem kis esemény, hiszen kilenc sportág kontinenstornája megy egyszerre. Csak az ember ilyenkor mindig elfogult maga felé. Például nagyon nehezen szereztünk a csarnokban jeget Zója lábára, ami normál esetben mindig elérhető. Vagy ott van a szállítás, a versenyzőket viszik edzésre, a delegáció más tagjait nem, még egy orientációs értekezletre sem, azt mondták, oldjuk meg tömegközlekedéssel, és a csarnok nincs közel. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában