Vízilabda

2022.10.06. 20:00

Második hely Franciaországban, jövő héten pedig bajnoki kezdés

A női vízilabda ob I jövő heti rajtjára készülő dunaújvárosi együttes a hétvégén Franciaországban szerepelt egy nemzetközi tornán, ahol a második helyet szerezték meg a lányok.

Gallai Péter

A Lille által rendezett nemzetközi tornán játszott döntőt a dunaújvárosi együttes

Fotó: nordsports-mag.fr/Eric Morelle

A válogatott hosszúra és nem szokványosra nyúlt programja miatt – egymás után világ- és Európa-bajnokságot is rendeztek a nyáron – csak október közepén kezdődik az új bajnoki szezon. Persze ez nem jelenti azt, hogy a DFVE együttese már hónapokkal ezelőtt nem kezdte el a felkészülést a válogatott játékosok hiányában is. 
Ennek részeként múlt héten a Lille meghívására Franciaországba utazott Mihók Attila csapata egy nemzetközi tornára. Garda Krisztináék az egykori francia válogatott játékosról, majd játékvezetőről elnevezett Serge Cuvelier tornán a LUC Metropole, azaz a házigazda Lille, a holland Polar Bears, valamint az olasz Plebiscito Padova ellen játszottak. Az itáliai és a francia csapat a dunaújvárosiakhoz hasonlóan a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt, ráadásul előbbi két gárda azonos csoportban szerepel. 
 

A körmérkőzések során a Padova a DFVE-t 12–8-ra győzte le, a mienk góljait Dobi (2), Horváth, Szabó N., Mucsy (2) és Sümegi (2) szerezte. A folytatásban az újvárosiak a további találkozóikat megnyerték, a többek között Hertzka Orsolyával, illetve orosz, kanadai, görög és amerikai légióssal felálló Lille-t 15–9-re győzték le. A magyar találatokat Dobi (4), Szabó N. (5), Garda, Sümegi (4) és Kardos L. jegyezte. A Polar Bearst pedig 16–10-re múlták felül a lányok, gólszerzőnk: Sajben N., Dobi (2), Garda (4), Horváth, Szabó, Mucsy (2), Erdélyi, Sümegi (4). Ezzel a sikerrel a második helyen zárt az együttes a hibátlan Padova mögött, így vasárnap ismét az olasz és a magyar klub ugrott medencébe a torna első helyéért rendezett döntőben. 
 

Padova–DFVE 11–6 (4–0, 2–3, 3–3, 2–0) 
A DFVE gólszerzői: Jonkl, Horváth, Mucsy 3, Sümegi. 
A harmadik hely a házigazdáké lett a hollandok legyőzését követően. 
A dunaújvárosi csapattal szerepelt a Hollandiából átutazó Laura Aarts, a klub visszatérő klasszis kapusa, aki az Eb-n negyedik, a magyarországi vb-n pedig bronzérmes lett válogatottjával. Rá, iskolai elfoglaltságainak függvényében, inkább majd tavasszal számíthat teljes mértékben a klub. 
A csapathoz kapcsolódó hír még, hogy az Egerből érkező nagy tehetség, a húszéves Dobi Dorina után egy fiatal kapust, a 2006-os születésű Eikel Annát is leigazolta a DFVE a Polo SC-től. A bajnokság október 15-én rajtol, Mihók Attila gárdája hazai pályán a Győr ellen kezdi a szezont. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában