Ha valaki késsel támadja meg a rendőrt, akkor mire számíthat a civil ember?

Emlékeztetőül röviden: január 25-én a Római körút egyik társasházához ment a sértett törzsőrmester, ellenőrizni kívánta, hogy a korábban otthonról elszökött, nevelőapja által a rendőrség segítségével keresett 16 éves lány sértetlenül megérkezett-e a barátja lakóhelyére. Itt a fiú agresszív és ellenálló magatartása miatt az édesanya is segítséget kért. A 16 éves fiatalkorú lefele szaladt már a lépcsőházban, amikor az intézkedő rendőr felszólította, hogy álljon meg. Mivel a fiú nem állt meg, a rendőr testi kényszer alkalmazásával a földre vitte. Innentől végig dulakodott, támadta az egyenruhást a fiatal, s egy 9 centiméter pengehosszúságú tőrrel a jobb lábszárát megszúrta. Végül a házban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével sikerült megbilincselni. 
Már önmagában ennek az egy esetnek a megtörténte is dühítő lenne, ám annak tükrében, hogy alig egy héttel korábban ugyancsak késelés miatt életét vesztette egy fiatal rendőr, még érzékenyebbé teszi a közvélemény reagálását. Két kérdés merülhet fel alapvetően az emberekben egy ilyen eset után: honnan veszik a bátorságot, hogy ellenszegülnek, megtámadják a törvény és a rend őreit, másrészt mire föl mászkálnak akkora késsel a zsebükben, amely már fegyvernek számít? Ezek után azonnal mondom is a harmadik felvetést: ha zokszó nélkül nekimennek, megtámadják a szolgálatban lévő egyenruhás rendőrt, akkor egy szerencsétlen összetűzésben a civil ember mire számíthat az ilyen alakoktól? A fővárosi rendőrt, Baumann Pétert egy egész ország gyászolja. Hála Istennek, a Dunaújvárosban történt eset nem végződött tragédiával, és ahogy a hivatalos közleményekben is jegyezték, a szúrás következtében a törzsőrmester 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. 

Véleményem szerint az a mondás, miszerint addig nem szabad ítélkezni, amíg nem ismerjük a hátteret, vagy mindkét fél verzióját, teljesen jelentéktelen az ilyen helyzetben. Azt ugyanis semmi nem írja felül, hogy elővette a tőrt, és megszúrta vele a rendőrt. Nekem aztán hiába hivatkoznának bármiféle személyiségi jogra, enyhítő körülményekre, ha rajtam múlna, mindkét esetben ugyanolyan súlyos ítélet születne, hiszen a szándék is ugyanolyan volt.

Szőke Attiláné: – Én is úgy gondolom, hogy egyik elkövető sem lehetett teljesen tudatánál. Szerintem az is nagy probléma, hogy manapság nem veszik kellőképpen komolyan a rendőröket, akiknek korlátozottak is a lehetőségeik. Ugyanez a helyzet egyébként a pedagógusoknál is. Mi fiatalabb korunkban is tisztelettel fordultunk mindegyikőjükhöz. 

Szőke Attila: – Ha egy ilyen ügyről hall az ember, azt feltételezheti elsőre, hogy nem lehetett tettének teljes tudatában az elkövető, mert normál esetben nem csinálna ilyet. Nem számol a következményekkel, megvadul valamiért vagy valamitől. Ebben szerepet játszhat sok tényező, például a neveltetés kérdése is. Megdöbbentő egyébként mindkét eset. 

Major Zsoltné: – Megdöbbentett mindkét eset, és az is, hogy egyáltalán elért már minket is ez a jelenség. Kezd olyanná válni a helyzet, mint Amerikában. Sajnálom a rendfenntartó erőket, hogy ilyen veszélynek vannak kitéve a mindennapi munkájuk során. Szerencsére ezek az esetek általánosságban nem jellemzőek nálunk, remélem, hogy így is marad.