Vélemények

2023.03.28. 20:07

Nagyon biztató volt látni a teljesítményt

Magabiztos győzelemmel kezdte a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőcsoportját a magyar válogatott. Érvényesítette a papírformát, és akár nagyobb különbséggel is diadalmaskodhatott volna. Megkérdeztük néhány dunaújvárosi szakember véleményét a mérkőzésről, akik valamilyen formában kapcsolódnak a sportághoz.

Gróf András

Boldoczki Sándor, a Kohász egykori játékosa, a vármegyei másodosztályú Adony edzője elmondta, a bolgárok ellen az első félidőben egyértelműen látszott, melyik a jobb csapat

Fotó: Horváth László

Horváth Attila, a Campus étterem ügyvezetője, a Padbol Hungary ügyvezetője és társtulajdonosa: – Jelenleg külföldön tartózkodom, de az időeltolódás ellenére figyelemmel kísértem a mérkőzést. Sikerült az internet segítségével megnézni az összefoglalót. Engem személy szerint nem ért meglepetésként az eredmény, mert erre számítottam. Ez a fiatal magyar csapat sikerre éhes, így biztos vagyok benne, hogy a csoport első vagy második helyén végez majd. 

Jakab Elek, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság szakmai bizottságának tagja: 
– Most is megvan az egyéni véleményem. Az eredménnyel igen, de a játékkal nem vagyok teljes mértékben elégedett. Minden tiszteletem a szövetségi kapitányé, hiszen folyamatosan fejlődik a válogatottunk, de vannak még hiányosságaink. Az első félidő történéseit meghatározta Szoboszlai Dominik extra teljesítménye, ami a gólok előtti mozzanatokban volt meghatározó. Láttam azonban hiányosságokat a labdabirtoklásban. Szerencsére hátul Orbán meghatározó, stabil egyéniség. A középpályán Kerkez mentalitása, fizikai erényei erőssé teszik a bal oldalt. A jobb oldalon Bolla az első félidőben jól játszott, de a szünet után leült. A belső középpályán azonban végig hiányérzetem volt. Elöl Ádám Martin a kapu előtt precíz, magabiztos, de futóteljesítménye behatárolja a támadójáték-repertoárját. A második fél­idő közepén bizonytalan volt a csapat összjátéka, ami a cseréket követően valamelyest javult. Nem egyszerű a csoportunk, hiszen a szerbek és a montenegróiak is jók. Azonban pozitívan kell gondolkodnunk, és akkor meglehet az első két hely valamelyike. 

Szepessy Róbert, a Dunaújváros FC csapatkapitánya: 
– Az első félidő alapján le voltam nyűgözve. Régóta nem láttam ilyen felszabadult, ötletes futballt a magyar válogatottól. Az is igaz, hogy jelenleg jóval előrébb tartunk, mint a bolgárok. Régebben az ehhez hasonló ellenfelek ellen is voltak problémáink. A második félidő sem volt számomra különösebben rossz, de az várható volt, hogy az első játékrész szintjét nem lehet kilencven percig produkálni. A délszláv együttesek mindig veszélyesek, mivel a stílusuk nem igazán ízlik a magyaroknak. Mostanra azonban talán eljutottunk arra a szintre, hogy minőségben felül tudjuk múlni őket. 

Boldoczki Sándor, a Kohász egykori játékosa, az Adony edzője: – Az első félidőben egyértelmű volt, melyik a jobb csapat. A második játékrész azonban nem tetszett. Nagyon visszaálltak, nem akartak kockáztatni, pedig többet ki lehetett volna hozni a meccsből. Egyénileg kiemelkedett Szoboszlai, akinek talán ez volt az eddigi legjobb mérkőzése a nemzeti csapatban. Jól rajtoltunk, de nem szabad elfelejteni, a szerbek a csoport esélyesei. A második helyre azonban oda lehet érni. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában