Sajtótájékoztató

2023.03.30. 17:45

A baloldal szépítené a szépíthetetlent

A vasmű főkapuja előtti téren tartott sajtótájékoztatót dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlése elnöke és dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője csütörtökön délután.

Brousil Csaba

Fotó: Laczkó Izabella

A közgyűlési elnök felelevenítette, hogy március 9-én rendkívüli sajtótájékoztató keretében kellett felszólítaniuk a Dunaújváros városvezetését, hogy hagyják abba azt az alantas tevékenységet, amely szándékosan arra irányult, hogy ne sikerüljön megmenteni azt a négyezer embert, aki a vasműben dolgozik. Történt ugyanis, hogy maga a megyei jogú város nyújtott be inkasszót a kokszolói számlákra, ahonnan a bérkifizetés történik. Majd amikor ezt szóvá tették a rendkívüli sajtótájékoztatón, akkor, mint mondta Pintér Tamás polgármester állította azt, hogy hazudnak, semmiféle inkasszó nem történt, csak fideszes hangulatkeltés és botránypolitizálás zajlik.

Az adótitkok megsértésének elkerülésével és a jogszabályoknak megfelelően a vármegyei közgyűlési elnök dr. Mészáros Lajossal azonnal elindították a cégpapírok beszerzését. Ez a folyamat még nem zárult le, az iratok még nincsenek a birtokukban, de amint rendelkeznek majd azokkal, a sajtó nyilvánossága elé tárják majd a dokumentumokat.

Viszont, mint azt dr. Molnár Krisztián kiemelte, a mai vármegyei közgyűlésen Kátai György, a testület DK által delegált tagja elismerte, hogy történt inkasszó, de az egy dunaújvárosi önkormányzati dolgozó túl szorgalmas munkavégzésének tulajdonítható, majd órákon belül vissza is vonták az intézkedést. Mint azt dr. Molnár Krisztián elmondta, nem hiszik azt, hogy ez így történt, és az inkasszó visszavonásáról sem gondolják, hogy azért történt, mert az önkormányzat észlelte az egyik beosztottjának túlbuzgóságát, hanem azért, mert ők időben felhívták a figyelmet arra, hogy ilyen módszerekkel nem fogják elérni a céljukat, mert a kormány vállalta, hogy minden körülmények között biztosítja a vasmű dolgozók hat havi bérét, mintegy 16 milliárd forint értékben. Majd még egyszer nyomatékosan megkérte a városvezetést, ha a vasmű ügyében segíteni nem tudnak, akkor legalább ne akadályozzák azoknak a munkáját, akik segítenek a vasgyár újraindításában.

Dr. Mészáros Lajos az elhangzottakra reflektálva elmondta, hogy régóta látja, hogy a vasmű feltámasztásának vannak ellendrukkerei, akik politikai káoszt szeretnének teremteni, hogy aztán azt saját hasznukra fordítsák. Ezt pontosan az ilyen, fent említett lépések bizonyítják. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak ilyen ellenszélben kell megtennie mindent, hogy a Dunai Vasmű megmeneküljön.

Dr. Molnár Krisztián még hozzátette, ha nem lenne a térségnek olyan képviselője, mint dr. Mészáros Lajos, akkor úgy véli, most már csak múlt időben beszélhetnének a vasműről, hiszen ha a kokszoló akkor megállt volna, azzal egy visszafordíthatatlan folyamat indult volna el. A képviselőnek és a kormánynak is hatalmas munkája van abban, hogy „még felszínen vagyunk és egyre biztatóbb jelekkel”– zárta mondandóját a közgyűlési elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában