Mindszenty József életéről és megpróbáltatásairól

Mindszenty Józsefről a duol.hu-n és a Dunaújvárosi Hírlapban is többször olvashattak már Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója gyűjtésében. Élőben azonban sokkal izgalmasabb a téma, jöjjenek el, hallgassák meg!

„Hiba volt az is, hogy a vezető magyar politikusok legtöbbje csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerte Lenin és Sztálin legfontosabb műveit és az orosz bolsevizmus arcát: tetteit, célkitűzéseit, gyakorlatát.” (Mindszenty József)

1949. február 8-án ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre a kommunista népbíróság Mindszenty József hercegprímást, akit egy koncepciós per során hazaárulás és valutaüzérkedés vádjában találtak bűnösnek.

Mindszenty József

Mindszenty József, Pehm József néven született Csehimindszenten, 1892.március 29-én. Szülei Pehm János és nemes Kovács Borbála szőlő- és földművelők voltak. Az elemi iskolát szülőhelyén végezte, majd a szombathelyi gimnáziumban érettségizett. 1915. június 12-én gróf Mikes János megyés püspök szentelte pappá, két év múlva a zalaegerszegi főgimnázium hittantanára lett. Végig járja az egyházi ranglétrát, végül püspöknek nevezik ki. 1942 februárjában változtatta meg német eredetű családnevét, szülőfaluja, Csehimindszent után Mindszentyre. Az elveiért keményen kiálló Mindszenty a második világháború alatt, még veszprémi püspökként, nyilvánosan vállalta békepárti nézeteit, és részt vett azon a dokumentum megfogalmazásában, amelyben a háborúból való kiugrásra kérte Horthyt, amiért a nyilas hatalomátvétel után ellenségként kezelték. A püspök ráadásul Szálasi Ferenc rémuralma alatt sem rejtette véka alá nézeteit, elutasította a zsidókkal való kegyetlen bánásmódot, és nem volt hajlandó hálaadó misét celebrálni a hungarista vezetés üdvére. Ezért a bátor kiállásáért Mindszentyt 1944 novemberében hazaárulás vádjával őrizetbe vették, és Sopronkőhidára, majd Sopronba hurcolták, ahonnan csak öt hónap után térhetett vissza Veszprémbe. Helytállása miatt a világháború után általános tisztelet övezte és Serédi Jusztinián esztergomi érsek halálát követően ő lett az első számú jelölt a prímási székbe, melyet XII. Pius pápa jóvoltából 1945 októberében el is foglalhatott. Személye reményt adott a háborúban elcsigázott embereknek, sokan benne látták Magyarország talpra állásának egyik fő mozgatórugóját. A szovjet hadsereg segítségével hatalomra került kommunisták konkurenciát láttak benne, ezért nagyon gyorsan nem kívánatos egyénnek nyilvánították. A Vatikán látva a kommunista veszélyt, a pápa bíborosi kalapot küldött neki jelezve, hogy Róma szemében Mindszenty nagyon fontos személyiség, akit megillet a legmagasabb tisztelet és védelem.

A hercegprímás komoly egyházi tevékenységet kezdett kifejteni, részt vett az ottawai nemzetközi katolikus kongresszuson, 1947-re „Boldogasszony-évet” hirdetett Magyarországon, az augusztus 20-i Szent Jobb-körmeneteken pedig százezreket mozgósított. Karizmája miatt rövid időn belül kivívta Rákosi Mátyás és bolsevik munkatársai féltékenységét, így az akkori hatalom mindent megtett, hogy elhallgattassa. A bíboros pontosan látta a kommunisták antidemokratikus tevékenységét, aminek hangot is adott, majd élesen kikelt a hazai svábok kitelepítése, valamint a katolikus és jobboldali sajtó korlátozása, továbbá a szabadságjogok egyre erőteljesebb megnyirbálása ellen. Ezekkel a tevékenységeivel a magyarországi antikommunista politika egyik vezéralakja lett. Keményen kiállt a kereszténydemokráciáért, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló polgári társadalomért, ezek a nézetek viszont ellentétesek voltak azzal a szemlélettel, amit a kommunisták képviseltek.

A per

Mindszentyt 1948. december 26-án, hazaárulás és valutaüzérkedés gyanújával vették őrizetbe, és számos más egyházi személlyel együtt az ÁVO hírhedt főhadiszállására, az Andrássy út 60. alatt fekvő pincékbe hurcolták. A bíborost a vallatások során több alkalommal is megverték és megkínozták, illetve különböző pszichikai szereket adtak be neki erőszakkal, melyek hatása alatt beismerte, hogy részt vett a harmadik világháború előkészítésében, kémkedett a nyugati hatalmak kormányainak, jelentős összegeket küldött külföldre és megpróbálta átjátszani a Szent Koronát a Habsburgok javára.

Az első fokon eljáró Budapesti Népbíróság Olti Vilmos vezette külön tanácsa előtt, Alapy Gyula népügyész vádindítványa alapján, 1949. február 3-án, csütörtök reggel 9 órakor kezdődött Mindszenty József és társai tárgyalása. Nagyon érdekes, hogy ugyanabban az időpontban a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága már a befejezésről is döntött, hogy február 8-án hozzanak ítéletet a Mindszenty-ügyben. Ebből is látszott, hogy előre megírt forgatókönyv szerint történt a tárgyalás, ami nagyon is jellemző volt, az akkori diktatúrára.

A népbíróság összeállításakor láthatóan arra is ügyeltek, hogy a bírák és ügyészek ne zsidók vagy protestánsok legyenek, hanem kizárólag katolikus személyekből álljon. A tárgyalás helyszíne a belvárosi Markó utcai fogház II. emeleti, úgynevezett nagy esküdtszéki terme volt. A környéket hermetikusan lezárták egy kisebb hadsereggel biztosították a tárgyalás zavartalanságát. A Magyar Rádió is beszámolt az eseményekről, először február 3-án este 9 órakor. Mindszenty József a tárgyaláson, a tárgyalóteremben helyet foglaló újságírók szerint, nem volt bódult vagy zavart. Ezt támasztják alá a hangfelvételek és az eseményről készült fényképek is. A főpapot a 39 napi kínzások azonban megtörték, a tárgyaláson a kommunisták azt kapták tőle, amit kikényszerítettek belőle. Az ítélet nem jogi, hanem hatalmi döntés volt. A bíróság csak eszközül szolgált a párt kezében. Egy igaz magyar embert, egy hazáját és nemzetét a végsőkig szerető egyházfőt aláztak és büntettek meg. A szovjet szuronyok árnyékában kiépülő kommunista diktatúra Mindszenty perét a rezsim egyik legfőbb ellenségének kikiáltott katolikus egyház szétzilálására, és a hívők megfélemlítésére akarta felhasználni. Rákosi Mátyás a kommunista hatalom kiépítése után elérkezettnek látta az időt, hogy megtörje az egyházak befolyását és ehhez kellett ez a per. Mindszenty Józsefnek, Magyarország utolsó hercegprímásának hitbéli és emberi karakterét is kiválóan jellemezi főpapi jelmondata: „Devictus vincit”, azaz „Legyőzetve győzni”.

Mindenki előtt világos volt, hogy a vádak koholtak voltak, a népbíróság azonban eljárása során bűnösnek találta Mindszenty Józsefet, és 1949. február 8-án kimondott ítéletében életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá. A kirakatperben hozott ítélet nemzetközi felháborodást váltott ki, XII. Pius erélyesen fellépett ellene, a világ számtalan nagyvárosában tüntetéssorozat vette kezdetét, de mindezek nem eredményeztek változást Mindszenty ügyében.

A hercegprímás ezután hét évet töltött az ÁVO fogságában, börtöncelláját pedig 1955-től baranyai, majd nógrádi házi őrizet váltotta fel. Mindszenty József számára a szabadságot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom hozta el, ám a forradalom leverése utáni idők újabb üldöztetést hoztak a sokat szenvedett érsek életébe.

Rákosi Mátyás terve végül nem vált valóra, nem sikerült megsemmisíteni a magyarországi katolikus egyházat. Mindszenty József bíboros rendíthetetlen hite és személye így vált a zsarnoksággal szembeni ellenállás örök szimbólumává.

Élete és munkássága legyen példakép minden magyar ember számára, függetlenül attól, hogy hívő vagy sem!