Bajnokok

2023.06.02. 18:32

Régen látott bajnoki cím után az NB III-as tagságért játszik az FC Dunaföldvár

A Tolna vármegyei labdarúgó-bajnokság első osztályát tizenhét év után a szezonnak komoly tervekkel és jövőképpel nekivágó FC Dunaföldvár együttese nyerte meg. Így vasárnap idegenben kezdik meg az osztályozós párharcot az NB III-ért a zalai aranyérmes Semjénháza ellen.

Gallai Péter

A bajnoki kupával Varga Balázs (b) vezetőedző, Mráz Balázs elnök, Holler Ferenc a Holler UNFC elnöke és Lesnyik Gábor sportigazgató

Forrás: FC Dunaföldvár

A dunaföldvári csapat 21 mérkőzésen 17 győzelmet, 3 döntetlent és mindössze egyetlen vereséget szenvedett el, 75  gólt rúgott és 22 találatot kapott. Ezen felül feljutottak a MOL Magyar Kupa országos főtáblájára is, miután bejutotta a Tolna vármegyei kupa fináléjába, amit később rendeznek meg.
A bajnoki sikerrel a csapat jogot szerezett arra, hogy megméresse magát az NB III-ba jutásért rendezett osztályozón, amelyre tizennyolc klub nevezett. Az együttesben egyébként több, korábban Dunaújvárosban futballozó, vagy éppen dunaújvárosi játékos is szerepel. A keretben sokan magasabb, akár  NB I-es rutinnal is rendelkeznek, a vezetőedző pedig Varga Balázs, aki Földvárra érkezése előtt a DPASE NB III-as csapatát irányította.

 

– Gratulálok az FC Dunaföldvár vezetőségének, dolgozóinak, a kollégáimnak, akikkel napi szinten együttműködünk és a játékosaimnak, akik ezt az eredményt elérték! Csak mi tudjuk, mennyi erőfeszítés és munka van az egész mögött. Nem állunk le: meg szeretnénk nyerni a Tolna Vármegyei Kupa döntőjét és fel akarunk jutni az NB III-ba – idézte Vargát a klub közösségi oldala.
A héten az MLSZ megtartotta a sorsolást, amelyen eldőlt, a Zala vármegyei I. osztály bajnoka, a Semjénháza SE lesz a földváriak ellenfele a párharcban. A semjénháziak a 24 mérkőzésen aratott 21 győzelmükkel, 2 döntetlenjükkel és mindössze 1 vereségükkel végeztek az első helyen. Az első találkozót vasárnap 17.30 órakor rendezik idegenben, a meccsre a klub 13 órakor szurkolói buszt indít, amire az FC Dunaföldvár Facebook oldalán lehet üzenetben regisztrálni. A visszavágó június 11-én, vasárnap 17 órakor kezdődik Dunaföldváron.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában