Az én kedves kis falum - Baracska

„Ünnepre fordúlt a természet, ami/ Szép és jeles volt benne, megjelent./ Öröm - s reménytől reszketett a lég,/ Megszülni vágyván a szent szózatot,/ Mely által a világot mint egy új, egy/ Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje” – Vörösmarty Mihály Előszó című verséből idéztünk, melyet 1850-51 táján Baracskán fogalmazott meg, ahol három évig élt. A költemény kőbe álmodott lenyomata S. Hegyi Béla szobrászművész emlékművében fogalmazódott újra, s ma is látható a Kossuth utca egyik sarkán. Az alkotás mellett nem lehet elhaladni anélkül, hogy a vendég egy pillanatra meg ne állna, olyannyira érezni benne a dramatikus megfogalmazást. Ám amikor tovább megyünk, s elhagyjuk a község központi részét, az óvodát, orvosi rendelőt, önkormányzatot, egy frissfehér, méltóságteljes épülethez jutunk.

A lobogóval ellátott, cseréptetős építészeti alkotás a helyi művelődési ház, vagy ahogy a helyiek hívják, a faluház. Az épített örökségnek választott épület a maga nemében Baracska egyik legszebb ékszerdoboza, amely mellett méltóságteljesen megfér a település szintén impozáns katolikus, valamint református temploma is. A faluház már első ránézésre is ismerős építészeti jegyeket visel magán, az udvaron keresztül a belső bejárathoz érve, s belépve az aulába pedig azonnal egyértelművé válnak Makovecz Imre építész sajátos enteriőr-megfogalmazásai. A tekintetet egyből a magasba emeli a négy hatalmas, ősfaként a tetőig magasodó fatörzs, amelyek nem egyszerűen látványos organikus elemként, de tartófunkciót is betöltve erősítik a falazatot. A fatörzsek nem Baracskáról származnak, tudjuk meg, azokat messziről hozatták a helyszínre. Az oszloptörzsekből, mintha csak az erdőben állnának továbbra is, vaskos ágakként állnak ki a gerendák és tartják a jellegzetes Makovecz stílusú tetőbelsőt. A hófehér belső falak és a sötétbarna gerendázat ellentéte a hagyomány és a természet ötvözeteként minden teremben megjelenik: a meglepően nagy színházteremben is, ahol a kétszintnyi emelet egy nagy térként van egybenyitva. Fakupolás tetőszerkezete pedig szinte lebeg az elegáns, aszimmetrikus ívtördekékeknek köszönhetően. A házat 1991. augusztus 20-án vehette birtokba a település, amely azóta számos jelentős programot szervezett ide. Közösségi események és lakodalmak sokaságát látta már e ház, amelyet láthatóan nagyon szeretnek a helyiek s megcsodálják a beköltözők is. Éppen ezért építettek mellé, az udvarra egy kemencét is 2008-ban, melynek létrejöttét az Egészséges Településekért Alapítvány támogatta. Mezei-Rácz Ferenc népi építőmester szakértelmével, a közösség segítségével épült fel a kemence, ahol azóta is sütik minden évben az új kenyeret.

Baracska a csendre vágyók otthona, amelyet az őslakosok mellett szívesen választanak a Budapestről kiköltözni, de oda gyorsan visszajutni vágyók és a Velencei-tó közelségét keresők is. Merthogy a település ugyan a martonvásári járásban található, mégis a Velencei-tó agglomerációjaként tartják számon, még a helyiek is. Innen csak pár perc a nyüzsgés ugyanis, akár a vízpart, akár a nagyváros irányába indul az ember. Mégis van itt minden alapvető, óvoda, iskola, orvos, gyógyszertár, bolt, melyek mindegyike pár utcányira van a másiktól.

A katolikus templom egy óriási, zöld park közepén ma is megkapó látványnak számít: az épületet éppen felújítják, de még így is megkapó látvány. Vele szemben pedig a fiatal családosok kedvence, az egy éve felújított játszótér, ahol szívesen időznek a baracskai gyerekek. Ugyanitt kapott helyet a baracskai szoborkert is, melynek legmagasabb, I. világháborús emlékműve – Székely Károly szobrászművész alkotása - 1930. óta áll itt, e felirattal: „„A kő megindul,/ Sziklasír reped./ Nem halt meg az,/ Ki megfeszittetett,/ Feltámadunk.” De megtalálható itt a több mint 20 éves II. világháborús emlékmű is, melynek élethű, izmos turulmadara a közeli Nagyhalomról került ide, amely a háború véres harcainak egyik színtere volt. De láthatunk itt szovjet emlékművet és Trianonról megemlékező, Nagy-Magyarországot ábrázoló alkotást is.

Kicsit messzebb, a Templom utcába térve, a csicsergő kisiskolásokkal teli általános iskola mellett áll délcegen a 19. században klasszicista stílusban épült református templom. Fegyelmezett, precíz rendben állnak s a bejárat felé hívogatják a látogatót a templomkert fasorának fenyői. A templom három haranggal felszerelt épülete mögött pedig a nagy friss zöldet szeli ketté a Váli-víz, felette híd köti össze a két településrész lakóit. Egésznapos kirándulásra elegendő látnivaló van itt, épp ezért mesélni is volna még mit.

A kép bal alsó ikonjára kattintva további képek érhetők el. 

Fellendülő kulturális élet a természet közelségében

Kikapcsolódni, aktívan élni és üdülni is érdemes Baracskán. Ahol a lakók szeretnek élni, ahová szeretnek haza térni. Akár ide születtek, akár nagyvárosból költöztek a községbe, összehozza őket a közösségi élet – és a közösségi ház.

– Azért szeretünk itt lakni, mert közel van a fővároshoz és a Velencei-tóhoz is, ami szórakozás szempontjából jó nekünk. Közel vannak a hegyek, dombok, kirándulóhelyek. Fő szempont pedig az volt, amikor Budapestről ide költöztünk, hogy a gyerkőc jól érezze magát – meséli Herczeg Diána, anyuka, aki családjával egy tizennegyedik emeleti panellakásból érkezett a baracskai nyugalomba.

Hasonlóan jól érzi magát a községben Debreczeni László kárpitosmester is, aki ide született, s több mint hatvan éve él itt: – Van sportpályánk, műfüves pályánk, tornacsarnokunk, és itt van a természet is, amely mind arra ösztökél, hogy menjünk, mozogjunk, kiránduljunk. Megtalálható itt minden, ami kell.

– Amióta itt élek, már nem megyek üdülni – teszi hozzá Papp István nyugdíjas békefenntartó is, aki először még lakókocsiba költözött Baracskán, majd szép lassan hozta létre saját kis birodalmát, tóval, kacsákkal, teknősökkel, halakkal. – Mára a kulturális élet is fellendült, így gyakoriak a közösségi programok, színházi előadások, kórusfellépések is. Egyre többen jönnek hozzánk a környékbeli településekről is.