Frissen Fejérből

2022.08.11. 12:03

Késsel támadt volt élettársára – A fehérvári bíróság letartóztatta a bántalmazót

A Fejér Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványt tett annak a férfinak a letartóztatására, aki a székesfehérvári kórházban támadt rá válófélben lévő feleségére.

Kecskés Zoltán

A 47 éves gyanúsított beismerte tettét a keddi kihallgatáson

Forrás: FMH Archív

A nyomozás adatai szerint a 40 éves férfi 2022. augusztus 8-án dél körül felkereste feleségét a munkahelyén, ahol az egyik kórteremben nekitámadt.

A férfi a falnak lökte, és fojtogatta párját, majd a köztük lévő dulakodás folytán földre került nőt megpróbálta mellkason szúrni egy késsel, amit magával hozott. A cselekmény közben folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli. A nő védekezése során a kezén és lábán szerzett sérüléseket. Miután a kórteremben tartózkodó beteg segítséget kért, a férfi elmenekült a helyszínről, így cselekménye kísérleti szakban rekedt. A férfit a kórház dolgozói tartóztatták fel a rendőrök kiérkezéséig.

Az ügyészség a cselekmény törvényi fenyegetettsége miatt szökés, elrejtőzés, emellett a bűnismétlés veszélyére hivatkozással tett indítványt a férfi letartóztatására. A Székesfehérvári Járásbíróság a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte, a döntés végleges.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!