Frissen Fejérből

2023.03.22. 18:21

Felcsúton választották meg az ország ételét – Petőfi 200 tematikában

Kiskunsági préselt malacarc. Így hívják Magyarország ételét 2023-ban, melyet a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata készített el és tálalt az ítészek elé március 18-án, Felcsúton.

Szanyi-Nagy Judit

Ételeket tálalnak a Magyarország étele 2023 szakácsversenyen a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában

Forrás: Mónus Márton / MTI

A szakácsverseny célja, hogy kiváló szakácsok prezentálásában olyan ételek szülessenek, amelyekben a vidék és a hazai termelés is visszaköszön. Emellett természetesen az identitás megőrzése és hagyományaink átmentése is a szervezők céljai között szerepel a megmérettetéssel – olvashatók a verseny honlapján Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete elnökének gondolatai.

A verseny alapötlete 2016 tavaszán született meg, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába való bejelentés 2017. augusztus 29-re datálható, ekkortól kezdve érvényes az oltalomigény a Magyarország étele elnevezésre. Az első megmérettetésre 2018. május 26-án került sor; az idei már a hatodik felvonása volt az évről évre megrendezett, nívós versenynek, amelyhez a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola 2021-ben együttműködőként csatlakozott. Az elődöntőt januárban tartották, innen tizenkét csapat jutott a márciusi felcsúti döntőbe. 

Tálalás a Magyarország étele 2023 versenyen
Forrás: Mónus Márton / MTI

"Az idei verseny tematikája kötődött a 200 éve született Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg a szervezők, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez vagy az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető" – írta meg közleményében az MTI. Ahogyan azt is: "A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy azok a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely, Magyarországról származó öko- vagy hazai védjegyes termék."

Mindezeket figyelembe véve és értékelve végzett első helyen a Kiskunsági préselt malacarccal a fülöpszállási Kígyósi Csárda csapata. Második helyezett lett a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával, míg a harmadik helyet a Róna Ászai nevű csapat szerezte meg Csonkatányér nevű ételkompozíciójával.

Zsűri döntött a helyezésekről
Forrás: Mónus Márton / MTI

Az MTI összefoglalója szerint a szakácsversenynek első alkalommal volt kísérőrendezvénye a Szamos Mátyás-tányérdesszertverseny, amelyet Kubinyi Dániel (Castellum Hotel, Hollókő) nyert meg. Valamint a szervezők meghirdettek egy rajzpályázatot is Befordúltam a konyhára címmel, erre több mint 800 pályamű érkezett alsó és felső tagozatos, illetve középiskolás korosztályban.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a verseny fővédnöke az eseményen lejátszott videóüzenetében arról beszélt, hogy az ételek összehozzák és össze is tartják az embereket. Asztalos István egyesületi elnök emlékeztetett: hat évvel ezelőtt, a szakácsverseny elindításakor az volt a fő céljuk, hogy 60 év után végre új magyar ételek szülessenek. Az eredményhirdetésen Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: "a magyar konyha körül annyi a legenda, amelyből egy kezdő kukta hetedhétországra szóló lakomát tudna összeállítani".

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában