Munkaerőpiac

2023.03.23. 13:00

Dübörög a munkaerőpiac Fejérben, de kevesebb az átlagbér az átlagnál

Robogott az ipar és a munkaerőpiac Fejér vármegyében 2022-ben. Többen dolgoznak, kevesebb a munkanélküli és negyedével nőtt az építőipari szervezetek teljesítménye. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése azonban arra is rámutatott: az országos átlag alatt fizetik a teljes munkaidőben dolgozókat.

S. Töttő Rita

Forrás: Pexels.com

A tavalyi évben láthatóan kezdett magához térni az ipar és a munkaerőpiac a Covid járvány után. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fejérre vonatkozó legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy 2 és fél százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a 2022-es esztendő utolsó negyedévében. Ez jó hír, ahogy az is, hogy mindezek mellett a munkanélküliek száma pedig csökkent, mégpedig 4,4 százalékkal – az előző, 2021-es adatokhoz képest. Országos viszonylatban is jó eredménynek számít a Fejér vármegyei, ugyanis összevetve az országos átlaggal, a KSH számításai szerint a foglalkoztatottak számának növekedési üteme meghaladta azt. Sőt mi több, a munkanélküliek számának százalékos csökkenése pedig  gyakorlatilag ellentétes irányú volt. A foglalkoztatási arány Fejérben 77,6 százalékos volt, a munkanélküliségi ráta pedig 1,8 százalékos – ezek az arányok szintén kedvezőbb képet mutatnak, 2022-es viszonylatban, a hazai átlagnál. Fejér az összes vármegye és még a főváros tekintetében is az egyik legkedvezőbbnek számított.

A teljes munkaidőben dolgozók havi bruttó átlagkeresete Fejérben 17 százalékkal volt magasabb, mint 2021-ben: a KSH szerint 502 ezer forint volt – ám ez sajnos nem érte el az országos átlagot, azaz a bruttó 516 ezer forintot. 

Fejérben az ipari termelés 0,6 százalékkal nőtt csupán, ellenben negyedével emelkedett a vármegyei székhelyű építőipari szervezetek teljesítménye. Ez az építkezési arány országos szinten is első helyre teszi Fejér vármegyét. De már előző évben is komoly szintű építkezés indult Fejérben, ennek lehet a következménye az, hogy az épített lakások száma szintén 23 százalékkal nőtt 2022-re az előző évhez képest.  Az egyéb beruházásoknál azonban már nem mondható el ez az erőteljes növekedés a tavalyi évre vonatkozóan: 12 százalékkal kevesebb beruházást regisztrált ugyanis a KSH a vármegyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában