Kuriózum

2023.03.31. 14:30

Országos hírű lett Fejér vármegye tojásfája (videó)

A közmédia Család-barát című műsorának csütörtöki adásában is hosszasan foglalkoztak azzal a különleges tojásfájával, amely Fejér déli részén, azon belül is Alsószentivánon állítanak fel.

Kecskés Zoltán

Forrás: mediaklikk.hu

A riportban íz ötletgazda, az Alsószentiván Községért Egyesület képviseletében, Nagy Orsolya is megszólal, aki elmondta, hogy céljuk ezzel a kezdeményezéssel az volt, hogy az ünnepre várakozást még meghittebé tegyék, hangsúlyozzák az együvé tartozást a megye falvai, települései között. Emellett a nézők láthatták Baracs, Bodajk és Vál elkészült alkotásait is, míg a Jenő község tojásával közelebbről is megismerkedhettek Szabó Mária kreatív alkotó kalauzolásában.

Ami nagyon fontos volt – emelte ki a készítő –, hogy szerepeljen rajta a címer és a templom, amelyek a község két nagyon meghatározó motívuma. A címer szimbolizálja a település közel nyolcszáz éves múltját, míg a templom, amely egyébként a megye egyik legfiatalabb temploma, egy  nagyon komoly közösségi összefogással jött létre. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában