Közlekedik a család

2023.06.07. 17:30

A Kővári család képviseli Fejért az országos döntőben

Hétvégén rendezték az immár 12. alkalommal meghirdetett Közlekedik a család vetélkedő vármegyei döntőjét. Hogy ki képviselheti Fejér vármegyét a szeptemberi országos döntőben, arra szerda délután derült fény.

Héjj Vivien

A dobogós családok az élmények mellett értékes ajándékcsomagokkal is gazdagodtak

Fotó: NAGY NORBERT

Tizennyolc család képviselte magát az idei évi Közlekedik a család vetélkedő vármegyei fordulójában. A már évek óta nagy népszerűségnek örvendő megmérettetés célja, hogy felhívja az állampolgárok figyelmét a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására.

A székesfehérvári versenyen olyan gyermekes családok vehettek részt, ahol legalább az egyik szülőnek van érvényes „B” kategóriás vezetői engedélye, és legalább egy gyermek életkora hat és tizenhét év között van. A családok tesztlap kitöltését követően autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben, elsősegélynyújtás terén és egyéb, a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzésével mérték össze tudásukat.

A legjobb három helyezett az Új csóri út egyik autószalonjában tartott eredményhirdetésen vehette át nyereményét. Illés Mihály rendőr alezredes, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottságának titkára elárulta, a dobogósok ajándékcsomagjába a vásárlási utalvány mellett, serleg és oklevél is került, valamint az első helyezettet egy négy napos tesztvezetést is kapott.

A Közlekedik a család idei megmérettetésén harmadik helyen Vonnák István és családja, a második helyen Nagy Zoltán Gábor és családja végzett. A legtöbb pontot, és ezáltal az első helyet Kővári Attila és családja érdemelte ki, így ők képviselhetik Fejér vármegyét a szeptemberi, kétnapos, visegrádi döntőben.

Kővári Attila feleségével és két fiával már rutinos versenyzőként vette az akadályokat. A fehérvári család érkelődésünkre elmondta, a megmérettetésre főként tesztlapok kitöltésével készültek, s bár az elmúlt években már többször bejutottak az országos döntőbe, idén is nagy izgalommal várják az őszi megmérettetést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában