Rekordokat dönt Kelet-Horvátország látogatottsága

Hírek Hordósi Dániel
Gőzerővel, újra a járvány előtti szinten dübörög a turizmus az Adrián, ahol átlagosan napi egymillió turista nyaral, de az idén a látogatók körében minden eddiginél népszerűbb az ország keleti részén fekvő Drávaszög is.

 

 

A Duna, a Dráva és a magyar országhatár által körbezárt Baranyai háromszög mindig is híres volt a gasztronómiájáról és természeti szépségeiről, valamint az itt élő népek, köztük a jelentős magyar közösség vendégszeretetéről. Ezt az utóbbi időben egyre többen ismerik fel, amit immár környék szállásadói is jól érzékelnek, hiszen augusztusig mintegy 30 ezer vendégéjszakát regisztráltak. Ez több mint a járvány előtti utolsó év összes vendégéjszakái száma, és 63 százalékos bővülést jelent 2021 azonos időszakához képest.

A növekvő népszerűség komoly lendületet adott az ország egyik legszegényebb, folyamatos elnéptelenedéssel küszködő vidéke gazdaságának. Sorra nyílnak az új szálláshelyek, pincészetek és éttermek; mindenki, aki csak teheti, szeretne kiszakítani egy szeletet a turizmus tortájából.

A térségben rejlő idegenforgalmi potenciált a helyi közigazgatás is felfedezte, az utóbbi időben számos turisztikai beruházás valósult meg Baranya Horvátországhoz tartozó részén. Ezek közül a leglátványosabb fejlesztések a Kopácsi rét természetvédelmi körzetben történtek. A mintegy 23 ezer hektáros árterületet, amit európai Amazonasznak is neveznek, számtalan rovar és növényfaj mellett 56 gerinces állat, 44 halfajta és 297 madárfaj is lakja, mágnesként vonzza a természet kedvelőit. A park nemrégiben új látogatóközpontot kapott, nem is akármilyent, hiszen azt az egykori Habsburg-kastélyból alakították ki, de új kikötőt is építettek a sétahajók fogadására. A rétet évente 40 ezernél is többen látogatják.

Finom ételek és borok

A vendégek egy jelentős, jellemzően tehetősebb részét viszont inkább a gasztronómia vonzza a Drávaszögbe. Erre kiváló lehetőséget biztosítanak a környék éttermei, amelyekben olyan helyi specialitások kóstolhatók, mint a bajaival rokon drávaszögi halászlé, vagy a kopácsi csiptetősponty. A jó falatok mellé pedig kiváló borokat kínálnak. Ami a vendégek hovatartozását illeti, a legtöbbjük belföldi, de magyarországi látogatókból sincs hiány. Utóbbiak körében a csúzai Piros Csizma panzió a legnépszerűbb, az idén itt már több mint négyezer vendégéjszakát töltöttek honfitársaink. Ezt a teljesítményt a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága is elismerte: a csúzai vendéglőnek ítélte ugyanis oda a 2022-es év horvátországi magyar szálláshelye díjat. Az említett vendégeken kívül természetesen érkeznek látogatók a Drávaszögba más országokból is, de arányuk elenyésző a horvátokhoz és a magyarokhoz képest.

Rendezvényekben gazdag ősz

Horvátország keleti szegletébe különösen sok látogatót vonzanak az őszi fesztiválok. A legismertebb rendezvények, mint például a vörösmarti Bormaraton és kopácsi Halásznapok egy-egy hétvége során több tizezer embert fogadnak. Az idei foglalások és előrejelzések alapján kijelenthető, hogy az idén megdől a Drávaszög látogatottsági rekordja. Eszék-Baranya megye turisztikai hivatala szerint az idén vendégéjszakák száma minden bizonnyal át fogja lépni az 50 ezret, a turisták száma pedig meg fogja közelíteni 150 ezret. A hivatal szerint Horvátország keleti részén egy új turisztikai csillag van születőben.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink