Árstoprazzia: 468 boltból csak 99 üzletben nem találtak jogsértést

Hírek Magyar Nemzet
Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra a múlt heti árstoprazzia eredményeiről beszámolva hangsúlyozta, hogy az alapvető élelmiszerek áraira vonatkozó előírásokban nincs bocsánat, a szabályok azért vannak, hogy senkinek ne üres kosárral kelljen hazamennie. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, és csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést – fűzte hozzá.

A kormány a létfontosságú élelmiszerek árának korlátozásával a brüsszeli szankciók okozta inflációtól védi a magyar embereket, hogy rögzített, alacsony áron vásárolhassák meg az alapvető élelmiszereket – emelte ki, majd hozzátette, hogy 2010 előtt a nyugdíjak csökkentése, a háztartások megsarcolása jelentette a válságkezelést, a mostani kormány viszont minden nehéz helyzetben a magyar emberek és a magyar vállalkozók mellett áll, kamatstop és kedvezményes hitelek is segítik őket. A kereskedők ugyancsak számíthatnak állami segítségre, a kistelepüléseken működő üzletek már két körben, önerő nélkül kérhettek vissza nem térítendő támogatást a működési költségeikre. Hamarosan megjelenik a hentesüzletek pályázata 4,5 milliárd forintos keretösszeggel, a kisboltokhoz hasonlóan akár 3 millió forintot is kaphatnak.

Az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára pedig azt közölte, hogy a múlt heti ellenőrzések során 369 esetben kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezni. 103 alkalommal már a helyszínen megállapították a készlethiányt, többször az árstophoz kapcsolódó tájékoztatást nem találták megfelelőnek, illetve adatszolgáltatást kellett kérni a kereskedőktől, mert nem tudták igazolni, hogy minden rendelkezésnek megfelelnek – mondta Kupecki Nóra.

Hozzátette, hogy az árstoppal kapcsolatos jogsértések esetén akár 3 millió forintig is terjedhet a bírság, ismételt jogsértés esetén legalább az előző összeg kétszeresét kell megfizetni. A múlt heti ellenőrzések így összesen akár több százmillió forintos bírsággal is zárulhatnak. A helyettes államtitkár kijelentette, hogy válságos időkben összefogásra van szükség, ezért „elfogadhatatlan és megengedhetetlen”, hogy „trükköző vállalkozások” nem tartják be a szabályokat, és emiatt olcsón kapható, alapvető élelmiszerek hiányoznak a boltok polcairól.

Az árstopszabályokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések folytatódnak, a kereskedők újabb ellenőrzésekre számíthatnak. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy néhány hónapon belül megállhat az élelmiszerek árának emelkedése, és egyébként már láthatók a kedvező jelek, ugyanis a tej-, a gabona- és a hús­piacon is csökken az alapanyagok ára. A drágulás március–április környékén állhat meg, ami jó alapjául szolgálhat annak, hogy a kormány április végén kivezesse az élelmiszerekre vonatkozó árstopot.

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink