Van, aki még ma sem bízik a mikrohullámú sütőben

Hírek Horváth Éva
Sokan a mai napig félnek használni, mert nincsenek meggyőződve arról, hogy a szerkezet működésének alapjául szolgáló mikrohullám nem sugárveszélyes. A kételyek eloszlatása érdekében a Tudatos Vásárlók Egyesülete 76 mikrohullámú sütőt tesztelt laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt – írta meg a Magyar Nemzet.
A mindenre kiterjedő véleményezés érdekében a szakértők vizsgálták, hogy a készülékek milyen hamar és mennyire egyenletesen olvasztják ki és főzik meg a fagyasztott ételt vagy a pizzát, hogyan grillezik a pirítóst vagy a csirkét, és hogy készíthetünk el velük egy egyszerűbb süteményt – tájékoztatott a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Majd jelezték azt is, hogy a különböző ételkészítési funkciók mellett górcső alá vették még a készülékek használhatóságát, energiahatékonyságát, zajszintjét és néhány biztonsági szempontnak való megfelelését is.
A termékek között találunk 60 szabadon álló és 16 beépíthető típust, illetve 21 kombinált, 32 grill funkciós és 23 grill funkció nélküli „sima” mikrót is – részletezte Dénes Júlia a TVE munkatársa. Az eredmények azt mutatják, hogy már 31 000 forintos átlagáron hozzájuthatunk egy átlagos, összességében 60 százalék feletti eredményt elérő, jónak számító készülékhez. Persze először is fontos eldönteni, hogy milyen célra szeretnénk vásárolni a készüléket, és ezen szempontok mentén kiválasztani a számunkra hosszútávon a legmegfelelőbbet.
Egy mikrohullámú sütőtől felhasználóként leginkább azt várjuk, hogy hamar kiolvassza és megmelegítse a fagyasztott ételt, és lehetőleg egyenletesen tegye azt, ne legyen a külseje tűzforró miközben a belseje hideg marad. A teszt alapján úgy tűnik, hogy vásárlóként nem nagyon nyúlhatunk mellé, ugyanis ebből a szempontból minden készülék a középmezőnyben vagy annál jobban végzett. Azonban árban már nem mindegy, hogy mit veszünk a kezünkbe. Mint már annyiszor bebizonyosodott, még egy márkán belül is érhetik a fogyasztót meglepetések. Például a Panasonic NN-E20JWM 37 000 forintos átlagáron volt elérhető a tesztek idején, míg a Panasonic NN-ST45KWEPG mikróját 90 000 forintért szereztük be. Eredmények tekintetében azonban az előbbi jobban teljesített – számolt be a gyakorlati szempontokról a tesztet összeállító munkatárs.
Figyelemre méltó, hogy a grill funkcióval ellátott mikrohullámú sütők tesztje során sok készülék éppen ezen a plusz szolgáltatáson bukott el. Pont azon a jellemzőn, amivel többet ígérnek, mint az egyszerű, grill funkció nélküli társaik. Az első három helyen itt sem nagy az eltérés az eredmények, ellenben annál nagyobb az árak tekintetében: 300 000, 91 000 és 472 forintos átlagáron is kaphatunk remekül teljesítő készüléket – mutatott rá a TVE terméktesztje. Az első három helyen egyébként egy-egy Bosch, Whirlpool és Miele termék végzett.
Amennyiben a konyhánkban már van egy jól működő hagyományos sütő, nem érdemes mikró terén nagy költségekbe verni magunkat – tanácsolja Dénes Júlia. Majd hozzáteszi: ebben az esetben elég egy egyszerű, vagyis az étel kiolvasztására, melegítésre alkalmas mikróban gondolkodnunk vagy maximum egy grill funkciós változatban.
Azoknak viszont, akik nem szoktak és nem is terveznek nagy sütést főzést otthon, de azért néha mégis összedobnának egy egyszerűbb süteményt, érdemes megfontolni, hogy külön sütő helyett inkább egy kombinált mikrót válasszanak, így egy beruházással letudják ezt a funkciót is és nem két készülék foglalja a helyet. A tesztben szereplő kombinált mikrók ára 70 000-1 164 000 forintos átlagár között mozog. Jó hír, hogy az első helyen végzett Miele H 7440 BMX (1 164 00 000 forintos átlagárral) után második helyen 69 százalékos eredménnyel, holtversenyben egy Samsung és egy Ikea termék végzett, amelyek 220 000-280 000 forint közötti átlagáron érhetőek el.
A grill, valamint forró levegő funkcióval rendelkező készülékeknél az is fontos kérdés, hogy mennyire forrósodik át az ajtó vagy szabadon álló készülék esetében a készülék teljes burkolata. A szabvány 60 fokos ajtó és 55 fokos burkolati hőmérséklet emelkedést enged. Sajnos akad, amelyik készüléknek meggyűlt ezzel a baja.
A tudatos vásárlók és a szakértők vizsgálták továbbá azt is, hogy a készülékek megfelelnek-e az előírásoknak elektronikai szempontból. Vagyis előfordulhat-e áramütés veszélye csatlakoztatás vagy használat során? Ennek a mérésnek megnyugtató lett az eredménye, mert a tesztelt termékek kivétel nélkül mind megfeleltek az előírásoknak.
Borítókép: illusztráció/Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink