Labdarúgás

2022.08.07. 18:51

A DEAC és a DASE is győzelemmel indított a Magyar Kupában

A Debreceni Egyetem alakulata nyert a Salgótarján otthonában, így várhatja a következő kör sorsolását.

Forrás: DEAC

A DEAC futballistáira szombaton a Salgótarján elleni kupamérkőzés várt. Sándor Tamás vezetőedző ezen a találkozón olyan játékosoknak is bizonyítási lehetőséget adott, akik különböző okok miatt ebben az idényben nem töltöttek sok időt a pályán - írja a deac.hu.

Remekül indult az összecsapás, hiszen már a második percben megszerezték a vezetést, ekkor Kerekes Krisztián értékesített egy kezezés miatt megadott tizenegyest. A megye I.-es riválisuk az első félidő derekán egalizált, Csifó István egy hibájukat büntette meg, de a szünet előtt Tochukwu gólpasszát követően Kerekes újra megvillant, így a szünetre egygólos fórral mehetett a debreceni gárda. A második félidőben szintén a DEAC dominált, ám az újabb találatukra a 92. minutumig kellett várni, ekkor egy rossz hazaadás után Trencsényi Bence állította be a végeredményt.

– Küzdelmes mérkőzés volt, amit végig kézben tartottunk, emiatt megérdemelten jutottunk tovább. Miután megszereztük a vezetést, kicsit felhoztuk az ellenfelet azzal, hogy nem ütköztünk eleget, valamint egyéni hibákat követtünk el. Ezen az összecsapáson 3-5-2-es hadrendben játszottunk, valamint olyan futballisták is bizonyíthattak, akik eddig kevesebb játékpercet kaptak – összegzett Sándor Tamás.

A DASE felnőtt labdarúgócsapata számára is elkezdődött a 2022/2023-as idény, az együttes a Megyei Kupa 1. fordulójában a városi rivális Józsa ellen lépett pályára. Mivel Kovács Miklós alakulatának a bajnokság mellett a kupa is ugyanolyan fontos, így természetesen a győzelemért és a továbbjutásért szálltak harcba. A megye I. jövő heti rajtja előtt ráadásul a mostani találkozó egy kiváló erőfelmérőnek bizonyult, és bár a papírforma a DASE felé billent, a megye II. tavalyi ezüstérmesét nagy hiba lett volna leírni - olvasható a DEAC honlapján.

Azonban esélyeshez méltóan, rögtön helyzeteket alakítottak ki. A vezetés megszerzésére sem kellett sokat várni, a 7. percben egy mélységi passz után a labda Bucz Bencéhez került, majd a hálóőrt kicselezve gurított pontosan a kapuba. Ezt követően a Józsa játékosai ellen is adódtak lehetőségek, ám a befejezéseknél rendre hibáztak. Az állás a szünetig már nem is módosult, egygólos előnyről várhatták a folytatást.

A második játékrész elején kiegyenlített volt a küzdelem, Kovács Miklós az 56. percben a jobb játék reményében hatos cserét hajtott végre. A váltás pillanatokkal később meg is hozta az eredményét, hiszen Bucz Bence ismét betalált. Az újabb bekapott góltól a józsai gárda megzavarodott, így a rövidzárlatot kihasználva Kiss Levente is megzördítette a hálót, és döntötte el a lényegi kérdést. Az ellenfék mégsem adta fel, Szentjobbi Roland szépíteni is tudott, de a mérkőzésben már nem volt újabb fordulat.

– Nagyon idény eleji volt a játékunk, nem éreztük a megfelelő ritmust, de szerencsére az ellenfelünk sem állított bennünket komoly erőpróba elé, így a továbbjutásnak örülhettünk. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, ugyanakkor helyén kell kezelni a sikert. Ahhoz, hogy a következő akadályokat is sikerrel vegyük, mindenképpen magasabb szinten kell teljesítenünk jelentette ki Kovács Miklós vezetőedző.

MOL Magyar Kupa 1. forduló

Salgótarjáni BTC-DEAC 1-3 (1-2)

Szojka Ferenc Stadion, vezette: Muhari Gergő.

DEAC: Tóth D. – Papp, Ujvárosi, Aranyos – Korhut (Jankelic 74.), Gaczella (Soltész, 63.), Sándor T. (Kónya, a szünetben), Bidzilya (Horváth T., 90.), Rauf – Tochukwu (Trencsényi, 63.), Kerekes. Vezetőedző: Sándor Tamás.

Gólszerzők: Csifó (29.), ill. Kerekes (2., 39. – az elsőt 11-esből), Trencsényi (93.)

DASE – Józsa SE 3–1 (1–0)

DASE: Polyák (Molnár B., 56.) – Nagy B. (Kiss L., 56.), Bucz, Samad (Éles, 56.), Khan (Pató, 56.), Deák (Molnár M., 56.), Odunuga (Csák, 20.), Fényi, Szabó J. (Hegedüs, 56.), Éder G., Éder B. Vezetőedző: Kovács Miklós

Gólszerzők: Bucz (7., 57.), Kiss L. (59.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában