Ember az emberért

2023.03.22. 17:05

Az év embere és az év sportolói vehették át hajdú-bihari polgártársaik elismerését – fotókkal

Kitartó és áldozatos munkájukat ezúttal nem szakmai mérce, hanem a vármegye közössége jutalmazta.

Átadtuk az elismeréseket

Forrás: Molnár Péter

Ünnepélyes keretek közt zajlott le a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online által szervezett év embere és év sportolói díjátadóján az MCC Aranybika Holló László-termében szerdán délután.

Papp László polgármester köszönőbeszédében örömét fejezte ki, hogy a Hajdú-bihari Napló a vármegye egyik legjelentősebb sajtóorgánumaként csatlakozik a város azon törekvéseihez, hogy elismerje Debrecen és a vármegye sportolóinak eredményeit.

Közismert tény, hogy Debrecen mélyen elkötelezett a sport mellett. Azon városok közé tartozunk, melyek minden sportágban komoly infrastruktúrával rendelkeznek, hiszen állandó jelleggel történnek olyan fejlesztések a Debreceni Egyetem és a város együttműködésével, amelyek Debrecen sportportfólióját bővítik. Igyekszünk biztosítani azokat a feltételeket, amelyek ideálissá teszik a versenysportolók számára a munkát, és eredményre ösztönzik őket

 – mondta Papp László. A polgármester elismerését fejezte ki a vármegye sportolói felé, mondván, jelentős lemondással és elköteleződéssel jár számukra, amennyiben a sport határozza meg életpályájukat. Mint mondta, minden tiszteletet megérdemel az az embert próbáló felkészülés, amely eredményeikben is megmutatkozik.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat alelnöke napjaink egyik legszebb jelenségének nevezte, amikor a vármegye polgárai saját közösségük tagjait ismerik el. Úgy fogalmazott, a legjobb mérce, amikor mindenki a saját szándéka szerint, megadott paraméterek nélkül emeli ki azokat, akik komoly munkát fektetnek tehetségükbe.

– A mostani egy jövőbe mutató elismerés, ami arra sarkallja a díjazottakat, hogy még többet fektessenek munkájukba, és hogy lássák, jelentős számban vannak támogatóik a közösségben. A gratuláción túl a díjazás arról szól, hogy az ember az embert ismeri el. Ettől szebb és jobb dolog nem létezik az életben – vallja Bulcsu László.

A Hajdú-bihari Napló és a haon.hu február elsején indította útjára azt a közönségszavazást, ahol az év emberét és az év sportolóit kerestük. Olyan jelölteket állítottunk, akik a saját szakterületükön, illetve sportterületükön kimagasló eredményeket értek el az elmúlt esztendőben. Ez egy nagyon örömteli, egyben nehéz feladat volt, ugyanis szűkíteni kellett a kört, hiszen nemcsak Debrecen, hanem az egész vármegye büszkélkedhet kiváló szakemberekkel és sportolókkal 

– mondta Vass Kata, a Hajdú-bihari Napló főszerkesztője.

Papp László, Bulcsu László és Vass Kata a szerdai eseményen
Papp László, Bulcsu László és Vass Kata a szerdai eseményen
Forrás: Molnár Péter

Hozzátette, végül megszületett a döntés, és az olvasók két hét alatt több ezer szavazatot adtak le a haon.hu hírportálnak.

Az év embere 2022 díjat dr. Korcsmáros Ferenc érdemelte ki, az elismerést Vass Katától vette át a szakember.

Mint a díjazott méltatásában elhangzott, az idei tíz jelölt közül egy olyan szakember kapta a legtöbb szavazatot, aki immár 23 éve dolgozik a hazai sürgősségi ellátásban. Dr. Korcsmáros Ferenc több mint két évtizedes munkája alatt végig kiemelkedő munkát végzett. A tősgyökeres debreceni szakember a sürgősségi ellátás széles spektrumát művelte, és műveli a mai napig is a kivonuló mentőorvosi munka mellett: részt vett a légi mentésben, az orvosi ügyeletek működésében, valamint sürgősségi osztályok munkájában is. Nemcsak gyakorlatban vesz részt a mindennapi sürgősségi ellátásban és a mentésben, hanem ennek oktatásában is szerepet vállal, mind a mentőtiszt-, mind pedig az orvosképzés, szakorvosképzés terén. 2022 augusztusában Korcsmáros Ferencet Pintér Sándor belügyminiszter kiemelkedő szakmai tevékenységéért állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából miniszteri elismerésben részesítette.

Az év sportolói-díjakat Szabó Orsi, a Hajdú-bihari Napló által megszervezett 2021-es Tündérszépek győztese adta át. A legjobb női sportolónak járó elismerést Bondár Anna (Hajdúszoboszlói SE) érdemelte ki. A legjobb férfi sportolónak ifjabb Szabó Gábort (DEAC) szavazta meg az olvasótábor. A legjobb női csapatként a DEAC futsalegyüttesét jelölték meg, a legjobb férfi csapat címmel pedig a DEAC U23-as kosárlabdacsapata büszkélkedhet.

HL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában