Egy szemfüles helyi szúrta ki

2023.03.25. 10:00

Nem mindegy, hogy fekete vagy fehér – hibásan festettek le egy betonasztalt Debrecenben

Válaszolt a polgármesteri hivatal.

Forrás: Molnár Péter

Nemrégiben azzal kereste fel szerkesztőségünket Selmeczi Levente, hogy korábbi debreceni lakosként és amatőr sakkozóként szemfüles volt, és észrevette, hogy a Bethlen utca 56. számnál lévő kihelyezett utcai betonasztalon a sakktábla mintája nem jól van felfestve. Mint írta, kezdő vagy még tanuló sakkosnak az első és legfontosabb, amit megtanítanak a mesterek, az a tábla felrakása: mindig akkor áll helyesen, ha a bal alsó sarokban sötét, a jobb alsóban pedig világos színű mező van. Azonban a felfestett asztalon épp ellenkezőleg vannak a színek, azaz rossz a felállás.

Debrecen Bethlen utca sakkasztal Haon
Forrás: Molnár Péter

Megkerestük a debreceni polgármesteri hivatalt azzal a kérdéssel, mikor tudják a hibát kijavítani, és azt a választ kaptuk, köszönettel fogadták a megkeresést, az állampolgári jelzést rögzítették. Kapacitásuk függvényében, amint lehetőségük adódik rá, megteszik a szükséges intézkedéseket.

ND
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában