Labdarúgás

2023.06.02. 17:29

Megint megbüntette a DVSC-t az MLSZ

Forrás: NS-archív

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága csütörtökön ülését követően bejelentette, hogy megbüntette a Ferencvárost és DVSC-t is, míg az Újpest FC, MOL Fehérvár és Bp. Honvéd együttesével kapcsolatban a későbbi ülésein hozza meg a döntését a FEB – írja az origo.

A FEB összevont eljárás alapján a Debreceni VSC-t, a MOL Fehérvár FC és a Budapest Honvéd elleni hazai és az FTC elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért – megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök használata miatt – pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A bizottság a Ferencvárossal szemben is összevont eljárást indított a DVSC és a Kisvárda elleni hazai, illetve az Újpest FC elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért. A Fradi esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálását, konkrét személy szidalmazását, ellenfelet sértő molinók kihelyezését, pirotechnikai eszközök használatát, a mérkőzés ideiglenes felfüggesztését eredményező magatartást és tárgy elzárt területre történt bedobását rótta fel a határozat. Ahogy Lokit, úgy az FTC-t is pénzbüntetés megfizetésére kötelezi az MLSZ, amely összeget egyik klub esetében sem említett. 

A közleményben továbbá arról tájékoztattak, hogy az Újpest, a Fehérvár és a Honvéd ellen is folyamatban van összevont fegyelmi eljárás, azonban az ő ügyükben később hoz határozatot a szövetség. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában