Felfoghatatlan tragédia

2023.06.07. 07:00

Nyolc órát töltött az ötven fokos autóban a négyéves kislány

Ha próbált is segítséget kérni, senki nem hallotta.

Ebben a buszban találták meg a kislányt

Forrás: szoljon.hu / Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség

Az országos sajtót is bejárta az a megrázó tragédia, amely pontosan egy évvel ezelőtt, június 7-én történt.

A nyárias keddi nap a szokásos gyakorlattal indult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye keleti részében: két iskolásokat és óvodásokat szállító kisbusz érkezett menetrend szerint Tomajmonostorára, melyek a környező településekről, tanyákról gyűjtötték össze a gyermekeket.

A négyéves Inez Flórát – mint minden munkanapon – szülei tették fel az egyik járatra Tiszaderzsen, bízva abban, hogy a kislány egy felnőtt társaságában megérkezik az óvodába. A helyettesítő sofőr azonban nem ismerte jól a gyermeket, Tomajmonostorára érve az iskola előtt a gyerekek leszálltak, ám Inez a buszban maradt, feltehetőleg elbújt az ülés mögött.

A jármű vezetője nem ellenőrizte alaposan, hogy bizton mindenki leszállt-e, így hajtott egy közeli parkolóba, és magára hagyta a járművet, nem sejtve, hogy egy gyermek még benne tartózkodik.

Csaknem nyolc óra telt el, mire délután háromkor a buszvezető visszatért a járműhöz, azonban a kislány addigra eszméletét vesztette. A zárt térben akár több mint 50 fok volt ekkor, a kicsi – ha próbált is segítséget kérni – senki nem hallotta. Valószínűleg hőgutát kaphatott, teste annyira felhevült a felmelegedett légtérben, hogy az izzadás következtében feltehetőleg kiszáradt.

Mentőhelikopterrel, életveszélyes sérüléssel szállították a debreceni Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályára. Inez testében többszervi elégtelenség alakult ki, a szakszerű kezelés ellenére három nappal később szervezete feladta a harcot, és június 10-én meghalt.

Tomajmonostora busz kislány haláleset
A kislány szervezete kiszáradt a felforrósodott buszban
Forrás: MW-archív

A Karcagi Rendőrkapitányság még a baleset napján eljárást indított az 56 éves sofőr ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A kislány halálhírét követően a sofőr pszichiátriára került, ismerősei szerint teljesen összeomlott. 

A tragédia előtt a helyiek értetlenül álltak. Volt, aki a sofőrt, mások az óvodai dolgozókat hibáztatták a végzetes figyelmetlenség miatt. Egyesek a kísérőt hiányolták az iskolabuszról, azonban a közoktatási törvény nem írja elő felügyelő jelenlétét.

A nyomozás lezárása után a Tiszafüredi Járási Ügyészség idén májusban emelt vádat a kunhegyesi sofőr ellen. A vádirat szerint a férfi nem győződött meg arról kellőképpen, hogy az utaslista alapján kit hová kell szállítani. A vármegyei főügyészség szóvivője szerint a buszvezető tagadja a bűncselekmény elkövetését, és nem ismeri el felelősségét az ügyben.

HL

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában