Függőség

2022.05.18. 19:54

A kemény szeretet töri csak össze a görbe tükröt - Függőségekről volt szó Egerben

Trauma – Krízis – Szenvedély. Ezzel a címmel rendezett szakmai konferenciát a napokban a 24 éves Egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Egerben. Az előadásokat követően alkalom nyílt arra is, hogy a komlói Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány fiatal felépülői meséljenek magukról, függőségeikről, felépülésükről.

Guti Rita

A Leo Amici felépülői bátran vállalták a történetüket Egerben is, hogy segítsenek

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

– Sziasztok, Péter vagyok, függő – ahogy hét társa, Kovács Péter is így indította történetének összefoglalóját a Bartakovics Béla Közösségi Házban tartott beszélgetésen. A harmincéves fiatalember hat hónapja dolgozik magán, felépülésén a komlói alapítványnál. Őt a hajléktalanságig juttatta függősége. 

– Nyolcadikos voltam, amikor már annyira tele voltam alkalmatlanságérzéssel, meg nem értettséggel, zéró önértékeléssel, hogy keresnem kellett valamit, ami segít. Volt, hogy vertek a suliban, de inkább a kövérségem miatti csúfolás viselt meg. Nálunk a családban a szeretet, az összetartás alap, de ahhoz, hogy értékesek legyünk, valamivel ki kellett tűnnünk. A testvérem versenytáncos, világbajnokságon vett részt, én pedig jazz-zongorista vagyok. Amúgy nagyon nagy sikereket értünk el mindketten a táncban, a zenében. Ez volt értékelve a családban, de nem éreztem, hogy megértik, elfogadják, hogy zavar engem a túlsúlyom.

S amikor rátaláltam az interneten a bulimiára, hogy lehet fogyókúrázni így, hogy meghánytatom magam, akkor én azt éreztem, hogy enyém a világ, innentől kezdve nem kell a kövérség béklyóját tovább hordoznom. Nagyon hirtelen fogytam le, öt hónap alatt negyvennégy kilót.

Lettek barátaim, tök jó kapcsolatokat építettem ki, elkerültem a gimibe, találkoztam a piával. Azt éreztem, hogy hát ez még jobb, végig erre vártam. Ezzel az érzéscsomaggal futottam neki a gimnáziumnak. Utána rockzenész lettem, teleraktam magam piercinggel, fültágítóval, feketébe öltöztem. Ha a mostani szememmel nézem magamat, vagy látok egy fiatalt, akkor azt mondom, itt nagy bajok vannak. Akkor viszont azt mondtam, én vagyok a legkirályabb. Ez ment egész sokáig. Hat-hét évig nekem nagyon tetszett, adott volt az ivás. Péntek-szombati piás voltam. Mindig vártam azt, hogy piálhassak. Nem beszéltem róla, mert anyámék azért elő-elő vettek. A hánytatás kiderült, aztán a piálás is. A szüleim próbáltak tenni valamit, de csak az az eszköz volt a kezükben, hogy elvisznek pszichiáterhez. Nekem viszont eszem ágában nem volt leállni. 

– Mit tanácsolnál egy szülőnek, aki azt látja, hogy a gyereke valamilyen szenvedélybe zuhan bele? Mit tegyen? Hogyan közelítsen? 

– Azt mondanám, ha alkohol és drogproblémával találkozik, van a NA (Narcotics Anonymous), AA (Anonim Alkoholisták), ilyen helyre érdemes elmennie a függőnek. A szülő pedig menjen el egy olyan közösségbe, ahol hasonló problémákkal küzdő szülőkkel találkozhatnak, beszélgethetnek. Nem hiszem, hogy vannak jó mondatok. Bevált fordulatok nincsenek.

Engem az lökött át, hogy változtatnom kell, mert hajléktalanná váltam, nem volt más választásom. Jött a felismerés, hogy tönkretettem az életemet harmincéves koromra.

Inkább azt tudnám megmondani, hogyan ne viselkedjen a függő hozzátartozója. Támogatni semmiképpen nem érdemes a függőt. Megszerzi ő magának, ami fontos neki. Nem érdemes elkezdeni bántani sem azt, akit magával rántott a szenvedélybetegség. A megértés sokkal többet segíthet. Az, amit a közösségben kapok a Leóban, az a megértés, a szeretet és a nyitottság. 2019-ben már volt egy hét és fél hónapos terápiám, amikor elhittem, hogy készen állok. Az egy befejezetlen terápia volt, s akkor én négy és fél hónap után visszaestem. Bő egy évig voltam tiszta. 

– Mi az plusz, amit a közösségben kapsz most, ami megtart az úton, hogy tiszta vagy? 

– Őszinte szavakat, amik nagyon sokszor fájnak. Önmagammal szembesülni, amikor nem azt a görbe tükröt nézem, amit én tartok saját magamnak, hanem valós képet kapok saját magamról, az elég kemény tud lenni. Emellett megértést is kapok.

Vannak olyan helyzetek a napunkban, amikor olyan visszajelzést adunk egymásnak, ami őszinte. Ezt hívjuk mi kemény szeretetnek. Ezek nem bántások, hanem az, hogy nem hagyjuk belepusztulni a másikat ebbe.

Utána megbeszéljük, lehetőségünk van arra, hogy vacsoraidőben vagy munkaterápia alatt átbeszéljük, hogyan tudunk változtatni. Amit nekem ebben az egészben ad, az az, hogy nagy szabadságot érzek abban, hogy ilyen fajta terhek nélkül tudjak élni. 

Erős kötelék tartja össze őket - Hosszú évek óta ápol szoros kapcsolatot az egri RÉV és a komlói Leo Amici alapítvány. Felépülőik évről évre részt vesznek az egri RÉV rendezvényein, hogy függőknek, hozzátartozóiknak segítsenek utat találni a szenvedélyek poklából. A Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány rehabilitációs Intézete alkohol-, drog- és gyógyszerfüggő, esetenként viselkedési függőségekben szenvedő felnőtt férfiaknak nyújt felépülési lehetőséget bentlakásos, hosszú terápiás módszerrel Komlón. Ők azt írják magukról: ebben a közösségben együtt vagyunk jóban és rosszban. Az együttlét új, egészséges módjait kialakítva tanulunk élni és fejlődni. Nyitottan és őszintén megosztjuk egymással tapasztalatainkat, erőnket és reményeinket. Megtanulunk törődni magunkkal, társainkkal és a közösséggel. Különbségeink ellenére erős kötelék tart össze minket: a felépülés szándéka. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában