Költségek

2022.07.02. 07:00

Drágábbak lettek a már befizetett nyaralások

A dráguló üzemanyag és a romló forint-árfolyam miatt az utazásszervezők a befizetés után is kérnek még pénzt az utazni vágyóktól.

Molnár Helga

Az egri vár is kedvelt célpontja a nyaralni vágyóknak

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Súlyos ezrekkel, tízezrekkel lehetnek drágábbak a már befizetett nyaralások is. A gyöngyösi Staféta Tours irodavezetője, Juhász Otília elmondta, a kerozin és az üzemanyag világpiaci árának növekedés, a forint-euró árfolyamának változása és az orosz-ukrán háború mind-mind befolyásolja a költségeket.

– Mindezek együttállása az utazási irodák mindegyikét arra kényszerítette, hogy úgynevezett kerozin vagy üzemanyag pótdíjat vessenek ki, illetve árfolyamkorrekciót léptetnek életbe – taglalta.

Ennek mértéke nyolc százalék maximum, ám az irodavezető leszögezte, ez akár húsz százalék is lehetne.

– Az üzemanyagárak emelkedése miatt ennyit is rászámolhatnánk, de ez jogilag sem megengedett, így nyolc százalékon túl a többit az irodák átvállalják. A nyolc százalék pedig az általános szerződési feltételek között is szerepel – húzta alá.

 

Juhász Otília kiemelte, a tavalyi tervezési időszakban az utazási irodák nem számítottak arra, hogy a forint árfolyam így fog változni, továbbá arra sem, hogy az üzemanyag ára a duplájára emelkedik és nem kalkuláltak az orosz-ukrán háborúval sem. Hozzátette azonban, hogy tömeges lemondásokat nem tapasztaltak, néhány esetben fordult ez elő. Előretekinteni nem tud, csak abban reménykednek, hogy az őszi utószezonban nem terhelik majd plusz költségek az utazókat, de meglátása szerint nehéz lesz konszolidálni a kialakult helyzetet.

Elmondta azt is, hogy népszerűek voltak már tavaly is a belföldi utak, sokan keresték a wellnesst, a fürdőhelyeket. Felkapottá váltak a városlátogatások és a körutazások is.

– Ezek idén is kelendőek, de a külföldi célpontokra induló utak is telnek. Az érdeklődés középpontjában a görög szigetek, Törökország, Spanyolország, Olaszország és Ciprus van – taglalta.

Hozzátette, csak bizakodni tudnak a mihamarabbi békében és a járvány lecsengésében is, mert akkor a forgalomban megközelíthetik a 2019-es számokat.

S mint kiderült, az utazók a pluszköltségeket is vállalják, így felmerül a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni, milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon.

– A szabályok közötti eligazodáshoz figyelembe kell venni az úti célt. Ugyanis az Európai Unió (EU) határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra más-más szabályok vonatkoznak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának kommunikációs referense, dr. Paskujné Pifkó Mónika. Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik, akkor alapesetben a saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások. Vannak azonban olyan áruk – veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek, illetve a háziállat utaztatása –, amik – korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek.

Érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra. EU-n belül házikedvenc kizárólag olyan állatútlevéllel kísérheti gazdáját külföldi utazásra. Ha úti célunk az EU-n kívülre esik, akkor a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani. Ezekről a szabályokról az érintett magyarországi diplomáciai képviseletek tudnak felvilágosítást adni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában