Elkerülő út

2022.07.03. 07:00

Tiltakozásul új nyomvonalat terveztek az elkerülő útnak a felnémetiek

Nyilvánosságra hozták a felnémetiek azt a tervet, amelyet alternatívaként tárnak a NIF elé az elkerülő külső, és belső nyomvonalváltozata helyett.

Szabadi Martina Laura

Csökkentenék Felnémet forgalmát

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Most, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) július 7-re tervezett lakossági fóruma előtt láttuk elérkezettnek az időt, hogy nyilvánosságra kerüljön a felnémeti lakosság által támogatott új, zöld alternatív külső nyomvonal – hívta fel a figyelmet Kovács Péter, aki a felnémeti elkerülővel kapcsolatos aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője.

Ennek előzménye, hogy a NIF által kiadott tanulmányterv belső nyomvonala lakóházakat, társasházakat, telephelyeket, műhelyt, borházat, pincéket és örökség védelem alatt álló Vak Jancsi malmát is érinti. A felnémeti lakosok a belső sárga nyomvonalat a közelsége miatt teljes mértékben elutasítják, a távolabbi narancssárga nyomvonal Egri úttal párhuzamos szakaszát a lakóházakhoz túl közelinek, a Tárkányi úti, Felsőtárkány felőli szakaszát pedig indokolatlanul hosszúnak tartják, az OBI áruház északi oldalán lévő családi házak, műhely és telephely lebontását pedig egyenesen felháborítónak tartják és ezt minden létező módon meg fogják akadályozni, melyet Bódi Zsolt Felnémet városrész képviselője is teljes vállszélességgel támogat, ennek a júniusi közgyűlésen is hangot adott.

– Társadalmi összefogás keretén belül így született meg a minden pontján konfliktuskerülő, az összes lakott épülettől, telephelytól vagy pincétől távoli új, zöld külső nyomvonal terve. Egyszerre rövid, gyors és ideális alternatíva minden tervezésben érintett ingatlan tulajdonos és leendő úthasználó számára. Az egyetlen alternatíva, amely nem körbe zárja Felnémetet, hanem lehetőséget és teret hagy a városrész jövőbeni fejlődésének. A lakosság és az érintett ingatlan tulajdonosok által széleskörben támogatott nyomvonal hossza ötezer négyszáz méter, amely még hétszáz méterrel rövidebb is mint a NIF által tervezett eredeti külső nyomvonal. Valós és optimális alternatíva minden érintett lakóház, műhely, gazdasági épület, vállalkozás és pince tulajdonos, valamint a leendő elkerülő utat használók számára, melynek nyomvonala minden érintettől egyformán távol vezet és egyetlen épület kisajátításával és bontásával sem jár, különös tekintettel az Egri úton és Vadrózsa utcában található családi házakra – részletezte az elképzelésüket. Elmondta, az új zöld nyomvonal melletti aláírásgyűjtés továbbra is folytatódik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában