Tragédia

2022.09.26. 17:30

Nyolc éve nem tudni, ki felelős az Eger-patakban talált újszülött haláláért

Egy járókelő talált rá az újszülöttre egy februári vasárnapon, 2014-ben. Azt, hogy hogyan került a patakba a gyermek, máig nem tudjuk.

Szabadi Martina Laura

Az Eger-patak ezen szakaszán találtak rá a csecsemőre 2014-ben

Forrás: borsonline.hu

Nyolc éve télen, pontosabban február 16-án kora délután bukkant rá egy járókelő Ligeti Lillára. Az élettelen csecsemőt az Eger-patakban, a Vízimolnár úti lakótömbök mögötti kerékpárút közelében találták. Az, hogy a haláláért ki a felelős, máig nem derült ki, körözés és nyomravezetői díj ellenére sem.

Különösen szívszorító, hogy az említett hely, melyet valaki a csecsemő számára választott egyébként a Markhot Ferenc Kórház babamentő inkubátorától nincs túl messze. Az esetről írott tudósításoknak szinte mindegyike kiemeli, hogy addig az időpontig még egyszer sem használták az eszközt, pedig azzal jogi következmények nélkül mondhatnak le az édesanyák gyermekükről.

A rendőrség akkor nem sokat árult el az esetről a nyomozás érdekében. Az év júliusában egy nőt kerestek, aki segítségükre lehetett, majd egy 25-30 év körüli, átlagos testalkatú férfit, akiről szintén úgy hitték, hogy hozzásegítheti a rendőrséget a bűncselekmény felderítéséhez. Az ismeretlen férfi a helyszíni szemle időtartama alatt az Eger-patak Malomárok úti sétányán, illetve a Malomárok ABC és a Malomárok úti híd közelében sétált. Fekete színű farmernadrágot és fekete színű széldzsekit, valamint sötétkék, vagy fekete színű sapkát és fekete színű hátizsákot viselt, írta a police.hu.

Hogy tőlük pontosan mit tudhattak meg, vagy megtalálták-e őket, azt nem hozták nyilvánosságra, ám a Lilla ügyében kiadott körözés a mai napig elérhető a rendőrség oldalán. Az űrlapon rögzített eset megegyezik a Vízimolnár úton történt 2014-es esettel. Tavaly arról számoltunk be, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó ötszázezer forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

Hogy valaha kiderül-e, hogy ki és miért tette a kislány testét a patak partjára, és vajon holtan vagy élve került-e oda, azt nem tudhatjuk. Amíg vannak olyanok, akik nem felejtették el az esetet, addig az esély megvan a talány megfejtésére. 

Egyébként tavaly ősszel egy tizenhat éves, hasonló esetben történt előrelépés. Egy éve novemberben ugyanis a Péteri szeméttelepén talált csecsemőről azt mondta egy nő: a férje brutális kegyetlenséggel megölte a kisfiukat a születése utáni pillanatokban. Mint ahogy arról beszámoltunk, azért hallgatott 16 éven át a kegyetlen csecsemőgyilkosságról, mert rettegett a férjétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában