Rendezvény

2022.11.29. 14:25

Együttműködési megállapodást kötött a gyöngyösi campus a környék középiskoláival

Dr. Szőke Brigitta adjunktus elismerő oklevelet vehetett át.

Sz. Sz. I.

Az együttműködő középiskolák képviselői a MATE gyöngyösi kampuszán

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

Fenntarthatóság a mindennapokban címmel került sor idén Gyöngyösön arra a rendezvényre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Károly Róbert Campusán, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A keddi esemény résztvevői két előadást hallgathattak meg. Dr. Tóth Gergely, a MATE egyetemi tanára a Nem szándékolt fenntarthatatlansági üzenetek népszerű sorozatokban címmel beszélt a hallgatósághoz. Dr. Dinya László, szintén a MATE egyetemi tanára pedig Társadalmi fenntarthatóság egy fenntarthatatlan világban? címmel tartott előadást.

A hagyományhoz híven tudományos elismerés átadásával folytatódott a program. Dr. Bujdosó Zoltán, egyetemi tanár, a campus főigazgatója elismerő oklevelet nyúltott át dr. Szőke Brigitta adjunktusnak, aki A kontrolling módszertan fejlesztése a HR specifikációs tényezők alapján című doktori értekezését Summa cum laude minősítéssel védte meg. Dr. Szőke Brigitta 2019-tól oktató a gyöngyösi campuson. 

Az eseményen a campus a korábbi és meglévő szakmai kapcsolatok erősítése céljából együttműködési megállapodásokat kötött Gyöngyös és térsége azon középiskoláival, amelyek jelentős hallgatói utánpótlásbázist biztosítanak. Dr. Bujdosó Zoltántól Bágyi Rita, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium igazgatója, Daskalopoulos-Kuzbelt Hilda, a gyöngyösi Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola igazgatója, Karnis Pálné, a mátrafüredi Mátra Erdészeti Szakképző Iskola igazgatója, Benyovszky Péter, a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum igazgatója, valamint Czók Zsolt, a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ gyakorlati oktatásvezetője vették az együttműködésről szóló okiratokat.

Dr. Bujdosó Zoltán úgy értékelte a napot, hogy a Magyar Tudomány Ünnepe a tudománynak egy olyan hónapja, ami az egyetemeknek, illetve a kutatóintézeteknek bemutatkozási lehetőség arra, hogy mivel is foglalkoznak. 

– Ugyanakkor, azt gondolom, sokkal inkább arról is kell szólnia, hogy egy kicsit a fiatalok, illetve a külvilág felé közvetítsük, adjuk át azt a tudást, amit nem csak az iskolapadban lehet megszerezni. Ennek a folyamatnak a városban és térségében élő szakma, a vállalkozások, és nem utolsó sorban a többi felsőoktatási intézmény is részese kell legyen. Erre a jövőben is törekedni fogunk – emelte ki dr. Bujdosó Zoltán.



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában