Átverés

2022.12.04. 13:54

Többen hiába futottak az interneten kiadott pénzük után megyénkben is

Hiába a rengeteg figyelmeztetés, sokan még mindig nagyon meggondolatlanul, mondhatni naivan járnak el egy-egy tárgyi dolog interneten történő vásárlása alkalmával.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós oldala osztotta meg azokat a nehéz, kellemetlen helyzeteket, amikor az internetes hirdető oldalon történő vásárlást követően, a vételár elutalása ellenére a kiválasztott termék nem érkezezett meg, a hirdető pedig elérhetetlenné vált. 

  • Így volt ez R. D. esetében is, aki ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ugyanis október ötödikén egy internetes weboldalon hirdetett vasútmodell megvásárlására átutalt 75 ezer forintot, azonban a terméket azóta sem kapta meg.
  • A rendőrség példaként említi V. L.-t, aki az interneten hirdetett pálinkafőző berendezést szerette volna megvásárolni. November 19-én el is utalta a vételárat, a terméket azonban nem kapta meg és a hirdető is elérhetetlenné vált.
  • M. L. szintén tehetetlenségében értesítette az egri rendőrséget, amikor is az egyik weboldalon hirdetett mobil garázst szerette volna megvenni, amelyért november 17-én előre el is utalta a vételárat, több, mint 100 ezer forintot. A terméket ő sem kapta meg és a hirdető ebben az esetben is felszívódott. 
  • U. A. szintén mobil garázst akart venni és miután elutalta a közel 200 ezer forintos vételárat, a hirdető eltűnt. 
  • S. Zs. gépkocsi alkatrészt vásárolt volna az egyik közösségi oldalon. Közel 20 ezer forintot utalt el, majd a terméket sosem kapta meg. A hirdető ebben az esetben is elérhetetlenné vált. 

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy ezeket a csalásokat nehéz teljes bizonyossággal megelőzni. 

Mint írják, legyen gyanús a szokásostól lényegesen olcsóbb ár, illetve lehetőség szerint a megvásárolni kívánt dolgot személyesen nézzük meg, ellenőrizzük le! Továbbá az áru vételárát csak az áru átvételekor adjuk át, vagy utaljuk el, különösen akkor, ha nagyobb összegről van szó, valamint lehetőség szerint a hirdetővel is személyesen találkozzunk.
Ha minden elővigyázatosság, odafigyelés ellenére mégis bűncselekmény történne a sérelmünkre, kérik azonnal értesítsük a rendőrséget!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában