Vádemelés

2022.12.06. 17:14

Birokra kelt a hevesi autótulajdonos a tolvajjal, aki fejsérülést okozott neki

Tetten érték az autófeltörőt, aki ütésekkel válaszolt a kocsi tulajdonosának. Vádat emeltek ellene.

Sz. Z.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A menekülés érdekében alkalmazott erőszakot az a tetten ért tolvaj, akit emiatt a Hevesi Járási Ügyészség nem csupán lopás bűntettével, de garázdaság és könnyű testi sértés vétségével is vádol. Minderről dr. Konkoly Thege László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész tájékoztatta portálunkat.

A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője közölte, a vádirat szerint a férfi idén egy júliusi hajnalon Hevesen feltört egy utcán parkoló autót, amelyből a sötétség leple alatt kivett egy napszemüveget, majd megpróbálta beindítani a járművet és azzal elhajtani. Ez azonban nem sikerült neki, mert a zajra felébredt a tulajdonos, aki az utcára futott és birokra kelt az autótolvajjal. Ezzel azt akarta megakadályozni, hogy elmenekülhessen a tolvaj, aki akkor már eldobta a napszemüvegeti. A dulakodás során végül az elkövető vérző fejsérüléseket okozott a sértettnek.
– A járási ügyészség az erőszakos elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott a bíróságnak – ismertette a vádiratot dr. Konkoly Thege László.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában