Menni kell

2023.02.04. 11:42

Máshová költözhet Rozi konyhája: mégis működhet a népszerű egri pizzázó, csak nem ott

A Rozi's Kitchen, a népszerű pizzázó "kilakoltatása" a strandtól nagy port kavart a napokban. Kiderült, működtetője kérelmezhet árusító helyet, megfelelő épített környezetbe. A főépítész szerint kellemetlen fordulatot vett az ügy.

Sz. M. L.

Költöznie kell a népszerű pizzázónak

Forrás: Rozi's Kitchen/Facebook

– A Rozi's Kitchen tulajdonosával korábban többször is beszéltünk. Már 2021 novemberében a Zalár utcára kért engedélyt. Ugyan jeleztem neki, hogy településképi szempontból nem megfelelő a kitelepülése a belvárosi országos hírű épített környezetben, de akkor a koronavírus járvány miatt, és arra tekintettel, hogy kezdő vállalkozó, megadtunk egy ideiglenes hozzájárulást. Akkor azt is jeleztük, hogy biztos találunk neki  megfelelő helyet, ha kérelmezi – mondta el kérdésünkre Kacsó János főépítész az egri pizzázó ügyével kapcsolatban.

Hozzátette, azokat az indokokat, melyeket most a közösségi médiában nyilvánosságra hozott a tulajdonos már ismeri, hiszen éppen ezek miatt kapott engedélyt 2 éve is.

– A tulajdonos hozzáállása akkor szimpatikus volt, valóban egy szorgalmas, kitartó vállalkozó, és valóban remekül készíti a termékét, ezt saját tapasztalatból is meg tudom erősíteni. Az ilyen embereket támogatni kell, ugyanakkor az érthetetlen számomra, hogy most engedélykérés nélkül, egyszer csak közterületről jól hátható helyre helyezte át a standját, holott jól tudta, ezt nem támogatjuk, s azt is, hogyan lehet engem elérni. Számomra az egész helyzet kellemetlen  hiszen felelős vagyok Eger  a településkép védelméért, a város arculatáért - szögezte le a főépítész.  

- Az eddigi szakmai gyakorlat alapján, az ilyen esetekben engem megkerestek és településkép védelmének figyelembe vételével a legkonstruktívabb hozzáállással segítettük az adott kérelmező ügyét. Úgy ítélem meg, hogy így tudjuk leginkább megfelelően kezelni kérelmeket, szakmai támpontokat adva, egyenlő feltételeket teremtve. Arra szeretném kérni a vállalkozókat, hogy minden kitelepülőnek legyen a nulladik lépés a hivatalt megkeresése. Egyébként szinte mindig így is szokott ez lenni, mi abban az esetben is segítünk nekik a továbbiakban, ha nem mi vagyunk az illetékesek az ügyben. Természetesen megoldást fogunk keresni a most kialakult helyzetre, hiszen mint mondtam, a tulajdonos munkája valóban értékelendő – húzta alá Kacsó János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában