Erőszak

2023.02.04. 16:57

Gátlástanul támadtak hivatalos személyre: Soós Lajos rendőrt gyilkolt, más baltával fenyegetőzött

Késsel halálosan megsebesítette Újbudán szolgálatteljesítés közben Baumann Péter r. főtörzsőrmestert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság körzeti megbízottját egy őrjöngő férfi. A rendőrt posztumusz főhadnaggyá léptették elő. A hivatalos személyekkel szembeni erőszakot, s különösen a megölésüket súlyosan szankcionálja a hatályos büntetőtörvény.

Szalay Zoltán

Rendőrök intézkednek. Sokszor megesik, hogy a gyanúsított rájuk támad

Forrás: Teknős Miklós/Magyar Nemzet

Kevés galádabb és elvetemültebb bűntény van annál, amikor az állampolgárok életének, javainak megóvására felesküdött és a szolgálatát becsületesen, nagy odaadással ellátó embert ér erőszakos, ne adj’ isten!, halálos támadás. A hivatalos személyek különösen nagy védelmet élveznek a hatályos Büntető Törvénykönyv rendelkezései értelmében. 

Rövidke pillantás a múltba
A magyar lakosságot megdöbbentette annak idején Soós Lajos és a cimborái bűncselekmény-sorozata. Először 1968-ban egy pénzügyőrrel végeztek. Több polgári személy – köztük egy özvegyasszony – megölése után 1979 júliusában Budapesten, a Steinmetz-szobornál szolgáló rendőrt agyonverték, a torkát átvágták késsel. A két egyenruhástól a fegyvert megszerezték, hogy azokkal bankot rabolhassanak ki. Soóst és György Józsefet felakasztották. Egy 19 éves bandatag életfogytiglant kapott, s húsz év után szabadult. A negyedik tettes 15 évre került fegyházba. 

Szűkebb hazánkban az elmúlt csaknem egy évtized alatt szintén sokszor előfordult ilyen deliktum. Folytatólagosan, felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletével, bántalmazással, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg a Hatvani Járási Ügyészség azt az 58 éves férfit, aki egy hevesbeli faluban hosszú időn át fenyegette, végül súlyosan bántalmazta a polgármestert – közölte lapunkkal akkor dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész. 

A terhelt a televíziós parlamenti közvetítést félreértelmezve azt a téves elképzelést alakította ki magában, hogy az országgyűlési képviselők „szegénységi pénz” folyósítását szavazták meg egyes rászorulók számára. Ez szerinte a családjának havi 160 ezer forintot jelentett volna, de úgy ítélte meg, hogy az összeget a község első embere szándékosan és rosszhiszeműen nem hajlandó kifizetni neki. Ezért 2015 elejétől beadványokban követelte ezt az összeget az önkormányzattól. Mind durvábban, fenyegetőbben. 

Még 2018 tavaszán ezt írta: „kisembertől nagy pofont lehet kapni, egy jó bevitt ütés a halálodat is okozhatja.” „Időzített bombán ülsz, nem lennék most a helyedben! Sportemberrel ne húzz ujjat! Boksz Anti bá szavai lebegjenek előtted (erős ütésed van Józsi, kerüld a verekedést.)” Abban az évben májusban 12 millió forintot követelt a vádlott. A sértett persze nem tett ennek eleget. 

Ezért a terhelt 2019 októberében, egy reggel megvárta a polgármestert a munkahelye előtt, s két közepes hosszúságú fémcsővel többször fejen ütötte, testszerte csépelte a községvezetőt, aki súlyosan megsebesült. 

A kóros elmeállapotú elkövetővel szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt a vádhatóság. 

A Heol.hu portálunkon 2020 decemberében számoltunk be arról, hogy két évvel korábban, szeptember egyik napjának délutánján egy 54 éves személy Hatvanban az alkoholmérgezés határán mozgón, igen súlyos fokban ittasan ült be a személygépkocsijába. Előtte reggeltől öblögette a torkát szeszes italokkal egy sörözőben. Az autóval a belváros irányába indult, ahol éppen a Hatvani Futófesztivált tartották, több száz résztvevővel. 

A férfi a Kertész úton a futók közé hajtott. A főügyészség sajtószóvivőjének közlése szerint az egyik kereszteződésében állt az egyenruhát és láthatósági mellényt viselő közterület-felügyelőnő, mint az esemény biztosítója. Próbálta megállítani a terheltet, aki azonban az autóját többször megugratva a hölgynek ment, majd tolni kezdte. A sértett végül el tudott lépni a kocsi elől, így csak nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett a lábán. Az ittas vádlott ezt követően a versenyt megzavarva, a futók között lavírozva elrobogott a helyszínről. 
Az Egri Járási Ügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a vádlottat sújtsa két és fél év végrehajtandó börtönbüntetéssel, három évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától és a közúti jármű­vezetéstől. 

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyöngyösi Járási Ügyészség egy 46 esztendős férfi ellen. A Heol.hu főügyészségtől kapott információja szerint az illető vélt sérelmei okán pisztollyal fenyegetőzött 2021 júniusában a gyöngyösi polgármesteri hivatalban. Korábban a helyhatóság dolgozója volt. A titkárságon a polgármestert kereste, ám nem találkozott vele. Erre kijelentette, hogy a városvezetőt jött megölni, mert nem folyósítanak neki segélyt, bár ő arra jogosultnak érzi magát. Gázriasztó fegyver és nagy konyhakés is volt nála. Az odahívott portást lelövéssel fenyegette. A munkaköre folytán hivatalos személynek minősülő sértett erre meghátrált. A vádlottat csak később – részben rendőri segítséggel – sikerült megfékezni és lefegyverezni. 

A Gyöngyösi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság – beismerése esetén – másfél év börtönt és két év közügyektől eltiltást szabjon ki az elkövetőre, kobozza el a tőle lefoglalt konyhakést, elemlámpával egybeépített elektromos sokkolót s a gáz-riasztó fegyvert, az ahhoz való töltényeket is. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója idén január 23-án elrendelte egy Heves vármegyei férfi letartóztatását. A terhelt még tavaly novemberben egy másik állam magyarországi nagykövetségének budapesti épületét vésővel és baltával megrongálta. Utóbbi eszközt a kezében lóbálva a vele szemben intézkedni akaró rendőröket megfenyegette, hogy megöli őket. A bűnüldözők ekkor könnyfakasztó gázzal fújták le őt, s testi kényszert alkalmazva megtörték az ellenállását. Később fenyegető üzeneteket küldött elektronikus úton az egyik rendőrkapitányság munkatársainak. 

A történet úgy folytatódott, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével kutatást tervezett végrehajtani a férfi lakóhelyén, és őt gyanúsítotti kihallgatása érdekében elő akarta állítani. A férfi az otthonánál megjelenő egyenruhásokat kalapáccsal fenyegette meg, amit közéjük hajított. Egyikük sem sérült meg. 

Életfogytig rács mögé kerülhet

A nagykövetségnél, majd az otthonában egyenruhásokra támadó, Heves vármegyei, információink szerint a hatvani térségben lakó férfit a történtek nyomán a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki. Aljas indokból, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérlete bűntények elkövetésével gyanúsították. A gyanúsított a hivatalos nyomozati cselekmény során a tavaly novemberi cselekménnyel kapcsolatban az őt kikérdező bűnüldözők előtt azt elismerte, hogy a rendőröket baltával fenyegette meg. Az idei januári cselekedetével összefüggésben pedig beismerő vallomást tett. 

Az elkövető terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele a Büntető Törvénykönyv rendelkezése értelmében tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadság­vesztés. 

 

 

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában