Cserbenhagyás

2023.03.28. 12:13

Balesetet okozott, de továbbhajtott a lelkiismeretlen sofőr Hortnál

Figyelmetlenül vezetett, áttért a másik sávba.

HEOL

Az Egri Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt vádat emelt egy 53 éves férfi ellen, aki 2022 tavaszán Miskolc irányába haladt az autópályán, amikor Hort térségében – a folyamatosan érzett testi fájdalmai miatt – figyelmetlenül vezetett, áttért a külső forgalmi sávba, ahol autójával nekiütközött egy szabályosan közlekedő kocsi oldalának. A vétlen sofőrnek sikerült a műszaki sávba kormányozni az autóját. A vádlott észlelte a balesetet – hiszen az ő járműve is több helyen megsérült –, azonban mégis megállás nélkül elhajtott a helyszínről. 

A férfi több KRESZ szabályt is megszegett, melyek közül kiemelkedik az, hogy a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Mindezt dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész közölte portálunkkal.

Jogszabály:

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint a járművezetéstől eltiltásnak két esetköre van: A járművezetéstől el kell tiltani azt, aki járművezetés ittas állapotban vagy járművezetés bódult állapotban bűncselekményt követ el. Ezen túl a járművezetéstől azt lehet eltiltani, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt. A járművezetéstől eltiltás büntetés önállóan is kiszabható szankció, azonban a legtöbb esetben más büntetés mellett került alkalmazásra.

A szakember hozzátette, a vádhatóság a járművezetéstől eltiltás büntetés mellett pénzbüntetés kiszabására is indítványt tettek a vádirataikban.

Főoldali képünk illusztráció, forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában