Bevásárlás

2023.06.02. 11:25

Alig telt meg a kosarunk az egri piacon

Hónapról hónapra szaladunk egyet az egri piacon, hogy áru- és árszemlét tartsunk. Ezúttal is sokat nézelődtünk, keveset vásároltunk.

B. K.

Eladó eper az egri piacon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Szokásos havi egri piaci szemlénket a napokban ejtettük meg. Minden van, de a már a korábban megszokott borsos árakon. A szamócát dögivel kínálják sok standon. Mára a kezdő négyezer forintról kétezerre mérséklődött az ára. Ez már jobbára magyar gyümölcs. Fél kilót veszünk, mert a kertünkben lévőkből a csigák laktak jól idén. 

Látunk mosolygós, nagyszemű cseresznyét, hétezer forintért adták kilóját. Az árus szabadkozva mondja, hogy azért ilyen drága, mert nem magyar. A leginkább mutatóba hozzák, amolyan kedvcsinálóként. Ha vesz is valaki, húsz-harminc dekányit kér belőle. 

Továbbsétálunk, néhány kedves nénike is kínálja a saját fájáról szüretelt első termést. Ők háromezer forintot szeretnének érte, a baj csak az, hogy látni a sok májusi eső nyomát, azaz bőven van bennük már rothadásnak indult szem. 

Az újburgonyában nem csalódunk. Egyelőre kilóját 7-800 forintért mérik, de már jobban járunk, ha ebből vásárolunk, hiszen a szép ó-krumpliért is elkérnek 5-600 forintot. 

Van új sárgarépa nyolcszázért, illetve a gyökérzöldség 2400 forintért. A karalábé darabja 400 forint körül van. Kerestünk zöldborsót, nem találtunk, viszont egy helyen láttunk zöldbabot 4000 forintért. 

A koranyári nyársalások, grillezések elmaradhatatlan kelléke a zöldhagyma, a paradicsom, a paprika. Az újhagyma csokronként 300, a paradicsom kilója 1000-1200 forint, a tv paprikát is már kilóra mérik, 1400 forintért. Láttunk hatalmas méretű, enyhén csípős zöldpaprikát is. Darabját ötszáz forintért adták volna, ezt is kihagytuk.

Kedvenc helyünkre is odaérünk, ahol az őstermelő most 800 forintért méri a kovászolni való fürtös uborkát, mellé friss kaprot, fokhagymát. Kovászolni ilyen áron még nem fogunk, azonban egy fél kilónyi mennyiség már tökéletes egy kis zsíros kenyér kiegészítőjeként is.

Láttunk szép sárgabarackot és nektarint is. Ezek természetesen még nem itthon termettek, az áruk is ennek megfelelő. Három- és ötezer forint körül mozog a kilónkénti áruk.  Ebből pár szem inkább ajándéknak, kórházi látogatáskor meglepetésként számít.   

A reggeli órákban azt gondoltuk, a gombafronton is lesz látnivaló ennyi eső után, azonban csupán egy árus árválkodott, az is a hagyományos csiperkével, amit bármely multinál olcsóbban megkaphatunk. 

Továbbra is kint vannak az összképet frissítő, vidámító egynyári virágokat, palántákat árusítók. Náluk az árak nem változtak, maradtak az egy hónappal ezelőtti szinten. Az egynyári virágok 350-tól 400 forintig kaphatók. A palánták darabjáért 3-500 forintot kérnek.

Ránéztünk a hentespultok kínálatára is. Szép felhozatal van húsokból, halakból, feldolgozott hentesárukból, friss tojásból. Sajnos az árakon még nem éreztük az infláció mérséklődését, így ezeket csak éppen meggusztáltuk és továbbálltunk. 

Összességében hatezer forintot hagytunk ott a piacon úgy, hogy a kosarunk félig üres maradt. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában