Boksz

2022.05.27. 10:52

Csonttörésig játszottak verekedőset egymással a tatabányai srácok (Videó)

A két fiatal megállapodott abban, hogy csak játékból bokszolnak, de ez végül kiütésig fajult. Az esetről videó is készült.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorúval szemben, aki 2021 novemberében egy játékból indult bokszolás során úgy megütötte a társát, hogy emiatt súlyos szemüregkeretcsont sérülése keletkezett. Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy a Tatabányai Járásbíróságra és a vádiratban többek között indítványt tett arra, hogy a fiút a járásbíróság hosszabb időtartamra bocsássa próbára és rendelje el a pártfogó felügyeletét.

A vádirat tényállása szerint a fiú és a társa 2021. november 22-én 17 óra 30 perc körüli időben Tatabányán egy középület lépcsője alatti területen megállapodott abban, hogy játékból bokszolnak egymással úgy, hogy nem ütnek teljes erőből. A vádlott ezt a játékszabályt azonban nem tartotta be, a társa fejét, hastájékát többször megütötte, miközben az hátrált és védekezett. Ezt követően a többször megütött fiú a támadóját combon rúgta, mire az egy alkalommal, ököllel, erősen megütötte az arcát, aki ettől a földre esett. A bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló szemüregkeretcsont törést szenvedett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!