Nyugatnak mentek

2022.11.27. 09:59

Elrendelték az embercsempész letartóztatását, aki Tatánál bukott 40 utasával

Az embercsempészés bűntette miatt indult ügyben a Tatai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta a letartóztatása elrendelését annak a román állampolgárságú férfinak, aki 40 migránst szállított illegálisan egy teherautóval.

Sz. D. K.

A Tatabányai Járásbíróság az indítvány tárgyában november 25-én, pénteken tartott ülést, amelyen az elkövetőt meghallgatta, azt követően hozta meg végzését. A bíróság az elkövető letartóztatását egy hónapra elrendelte. 

Dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője ismertette az indítványt, amely szerint a férfi november 22-én 21 óra körüli időben egy „arab” becenevű személy megbízásából, Magyarországon, a szerb-magyar határ közelében, egy erdős területen, pontosabban meg nem határozható helyen, a megbízója által rendelkezésre bocsátott román honosságú kistehergépjárműbe felvett 40 utast.

A magukat szír, szomáliai, eritreai, valamint jemeni állampolgárnak valló, Magyarországon illegálisan tartózkodó személyt azzal a céllal zsúfolta a teherautóba, hogy őket a magyar-osztrák államhatár átlépését követően Nyugat-Európába szállítsa. A tehergépkocsit az egyenruhások november 23-án 00 óra 30 perckor az M1-es autópálya jobb oldal 73 kilométer szelvényében intézkedés alá vonták.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!