Szomjúság ellen

2022.12.05. 08:08

Videón a két nő: elforgatták a kamerát a kisstílű lopáshoz Tatabányán

Biztonsági kamera rögzítette a terepszemlét. A felvétel a kamera elforgatásáról is árulkodik.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A lopás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két nővel szemben, akik egy tatabányai sütöde hűtőszekrényét felfeszítve loptak üdítőt. A lopás előtt terepszemlét tartottak, amit biztonsági kamera rögzített – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A videón az is látszik, ahogy a kamerát elforgatják. A vádirat szerint a két nő április 18-án egy tatabányai áruház parkolójában a sütödéhez tartozó italhűtőszekrényt meglátva megbeszélte, hogy a hűtő ajtaját kézi erővel kifeszítik és abból különböző italokat lopnak el.

Az egyikük ezért a sütödénél kihelyezett, a hűtőszekrényre is rálátó biztonsági kamerát elforgatta. Ezután a másik  nő  a hűtő ajtaját kézzel kifeszítette, majd abból elvett 4 palack fél literes és 2 dobozos üdítőt.

A két nő a zsákmánnyal együtt ezután távozott a helyszínről. A bűncselekmény elkövetési értéke 2000 forint, amely nem térült meg. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a két nőt közérdekű munka büntetésre és fejenként 1000 forint vagyonelkobzásra ítélje.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!