Tenisz

2023.02.05. 11:41

Bizonyítottak a fiatalok

A tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban pénteken és szombaton rendezett, 3-2-es vendéggyőzelemmel záruló Magyarország–Franciaország Davis-kupa mérkőzést az utolsó egyéni összecsapást játszó Marozsán Fábián és a csapatkapitány Nagy Zoltán értékelte.

Kun Attila

Nagy Zoltán kapitány (balra) és Marozsán Fábián is büszke lehet a magyar válogatott teljesítményére

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A mindent eldöntő mérkőzést a pénteken a franciák elsőszámú játékosát, Benjamin Bonzit legyőző Piros Zsombor sérülése miatt a párosban Valkusz Mátéval nyerő Marozsán Fábián vívta. Bár Fábián minden tőle telhetőt megtett, végül veszített a rutinosabb és a világranglistán is magasabban rangsorolt Ugo Humbert ellen.

– A szívünket, lelkünket kitettük a pályára a párosban, de nem voltam fáradt az utolsó egyéni mérkőzés előtt. Egyébként is számítottam rá, hogy Zsombor sérülése miatt be kell ugranom. A kapitány mellettem döntött, úgy érzem, hogy helyt álltam. Sokat segít, ha bíznak bennem. Voltak szép pillanataim, mindent megtettem, de nem vagyok még azon a szinten, amit Humbert képvisel. Ehhez még fejlődnöm kell, szoknom kell ezt a szintet és ritmust. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, sokat jelentett nekünk. Van jövője a magyar tenisznek, és ugyan van még hová fejlődni, de fogunk mi még a világdöntőben játszani. Le a kalappal a szervezők előtt, óriási dolog, hogy telt ház előtt játszottunk – nyilatkozta a mérkőzést követően Marozsán Fábián. 

– Nagyon vártuk ezt a mérkőzést és tisztességesen fel is készültünk rá. Zsombor bravúros győzelmet aratott Bonzi ellen, Marci viszont nem talált fogást Humberten. A párosunk tavaly már Ausztráliában is bizonyított. Bár Fábián és Máté nem kifejezetten párosjátékosok, de a tudásuk megvan hozzá, ezt pedig ezúttal is bizonyították. Ekkor közelinek tűnt a győzelem, és ha Marci az első szettet megnyeri Mannarino ellen, minden máshogy alakulhatott volna. Bár Fábián veszített a döntő meccsen, nem bántam meg, hogy Zsombor sérülése miatt őt jelöltem erre az összecsapásra. Fábinak az izgalmon és a feszültségen is át kellett rágnia magát, de becsülettel küzdött, az ellenfele viszont rutinosabb volt. Hittem a fiúkban, legközelebb is fogok. Tisztességgel helyt álltunk, ez a jövő csapata. Remek mérkőzést játszottunk, aminek köszönhetően talán több gyerek kezd el teniszezni Magyarországon. Köszönet a szponzoroknak és a létesítmény vezetőinek ezért a nagyszerű élményért – mondta Nagy Zoltán Davis-kupa-kapitány.

Ami a szombati napot illeti, gyakorlatilag megtelt a 6500 férőhelyes tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, a szurkolók pedig remek hangulatot varázsoltak az arénába. Mint Mihályi András, a Magyar Tenisz Szövetség kommunikációs igazgatója elmondta, ez valószínűleg nézőrekord a magyar teniszsport történetében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában