Agresszív

2023.03.21. 10:29

Az igazi végzet asszonya: egymás után késelte meg a férfiakat a tatabányai nő

Két férfit is megkéselt a tatabányai nő. Most az előkészítő ülésen adhat számot tettéről.

Kemma.hu

Több embert is megszúrt a nő

Forrás: Shutterstock

Testi sértés miatt kell felelnie március 22-én szerdán a Tatabányai Járásbíróságon tartandó előkészítő ülésen annak a tatabányai nőnek, aki több férfi ismerősét is megkéselte. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától. 

A vádirat szerint a nő az élettársával együtt egy tatabányai bérlakásban lakott. Sokat veszekedett a párjával, többször is azzal fenyegette a férfit, hogy meg fogja szurkálni. Végül 2022 januárjában, ittasan egy 20 centiméter pengehosszúságú kést megragadott a konyhában, majd minden előzmény nélkül, több alkalommal is az ágyban fekvő férfi arcába ütött ököllel. Ezután a konyhából hozott késsel a férfi jobb kezét és bal felkarját még többször meg is szúrta. A párja törött orral, bevérzésekkel, kezén, karján sebekkel „úszta meg” a támadást, már ha ezt megúszásnak nevezhetjük.

A vádirat szerint két hónappal később a nő újra kést ragadott. Ekkor az sem riasztotta vissza, hogy ezúttal két férfival állt szemben. A lakásban italozott velük, aztán egyszer csak a konyhából egy 14 centiméter pengehosszúságú késsel az ágyon ülő egyik férfi bal lábának térd feletti részébe szúrt. A  vendég ekkor el akart menni, azonban a nő követte, és az előszobában a férfi jobb vállát is megszúrta egyszer. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!