Családi összetartás

2023.03.28. 20:00

A vértesszőlősi életműdíjas mestercukrász titkos receptet is megosztott velünk

A Magyar Cukrász Ipartestület oklevéllel ismerte el Jenei Ferencné Magyar Edit 40 éve működő vállalkozását. Editke a munkáért járó elismerést a közelmúltban vette át a Balatonalmádiban rendezett kongresszuson. Minderről és az elmúlt évtizedek szakmai tapasztalatairól beszélgettünk vele.

Wágner Zsanett

Jenei Ferencné a cukrászatot nem munkának tekinti, jóval több annál. Ez az élete

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A Jenei Kávéházban találkoztunk Editkével, akit kevésbé meglepő módon munka közben értünk utol. Fehér csokoládés málnatortát készített, fiával, Róberttel, aki szintén nevet szerzett már a szakmában, mestercukrász lett. De ne siessünk ennyire előre!

– 1982 júniusában nyitottunk, a családi házunk kertjében árultunk fagyit – emlékszik vissza Editke, aki mesélt arról is, hogy a süteményeket a családi ház alsó szintjén lévő műhelyből hordta. Mint mondta, télvíz idején sokszor kellett egyensúlyozni tálcával a kézben és a csúszós úton.

Tíz évvel később már nagy fordulat következett be a vállalkozás életében. Az egykori faház helyére a jelenlegi Jenei Kávéház és Cukrászüzem épült.

– Szeretettel készítem a süteményeket. Sokszor reggeltől estig dolgozom, csak így lehet talpon maradni. A cukrászatot nem munkának tekintem, jóval több annál. Ez az életem. Mi más is lenne? Hiszen erről szólnak a mindennapjaim – fogalmazta meg Editke azt a titkos receptet, amit a mai napig őriznek, ő és családja. Ez a hitvallás nagy segítség volt a világjárvány idején is, amikor a legtöbb cukrász feladni kényszerült a szakmát.

Vértesszőlősön is elismerik Editke munkáját
Jenei Ferencné Magyar Edit cukrászmester, aranykoszorús és életműdíjas mestercukrász. Ötven éve dolgozik a szakmában. Tagja a gasztronómiai és cukrászszövetségnek. Nemcsak országosan, szűkebb hazájában, Vértesszőlősön is elismerik Editke munkáját. Több mint húsz éve támogatja a település programjait. Adományokat, tortákat és süteményeket ajánl fel, segítve ezzel az intézmények és civil közösségek munkáját. 2012-ben Vértesszőlősért Emlékplakettet adományoztak Jenei Ferencnének. 

– Róbert fiam ötlete volt, hogy a kávéház egyik oldalsó ablakából, egy kiszolgálópulton keresztül fogadjuk a vendégeink kérését. Így folytattuk a munkát – mondta a mestercukrász, aki a jól bevált Jenei-ízek mellett két különlegességet, helyi specialitást is árul. Ez a meggyvarázs és a fehér csokoládés málnatorta.

Egymás keze alá dolgozik a két mestercukrász, anya és fia a vértesszőlősi cukrászdában
Egymás keze alá dolgozik a két mestercukrász, anya és fia a vértesszőlősi cukrászdában
Fotós: Hagymási Bence / Forrás:  24 Óra

– Minden évben elkészítjük az adott év tortáit és próbálkozunk új receptekkel. Ellenben vásárlóink jobban kedvelik a régi, hagyományos ízeket. Így aztán nincs nap, hogy ne készítsünk islert, mignont, sarokházat és Tátra-csúcsot – sorolta tapasztalatait, majd szóba került, hogy a véletlen folytán vált gasztronómiai szakemberré.

– Fotósnak készültem, végül cukrász lettem. Visszatekintve, egy pillanatra sem bántam meg. Cukrász lennék akkor is, ha elölről kezdhetnék mindent! 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában