Pedagógusnap

2023.06.02. 14:06

Aranydiplomával és emlékérmekkel köszöntötték a pedagógusokat Tatán

A Güntner-sportcsarnok falai között a pedagógusok mellett a színes diplomás, valamint a nyugdíjba vonuló tanárokat is köszöntötték.

Kemma.hu

Köszöntötték azokat, akik minden nap tesznek a tatai gyerekekért

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Vadkerti Imre felvidéki előadóművész a Padlás című musical és Deák Bill Gyula dalával nyitotta meg a pedagógusnapi ünnepséget Tatán, amit hagyományosan minden évben megtart az önkormányzat. 

Az eseményre meghívást kaptak a tatai oktatási intézmények pedagógusai, illetve az óvodák és a bölcsődék munkatársai, valamint a már nyugdíjas kollégák is. Az ünnepségen részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő, Michl József, Tata polgármestere, Rigó Balázs és Purgel Zoltán alpolgármester, dr. Horváth József jegyző, Ströcker Zoltán, a Tatai Járási Hivatal vezetője, valamint több önkormányzati képviselő és bizottsági tag is. Az eseményre Tata testvértelepüléséről, a felvidéki Szőgyénből is érkeztek vendégek. A Csongrády Lajos Alapiskolából Nothart Erika igazgató-helyettes asszony, valamint a tatai önkormányzattal közösen szervezett anyanyelvi vetélkedő nyertes szőgyéni diákjai is részt vettek az eseményen.

Az ünnepségen Michl József köszöntötte a tanárokat, oktatókat, pedagógusokat.

– Az a felelősség, ami minden tanító tanárt érint, úgy gondolom arról szól, hogy önmagát építi művészként, edzőként és önmagát teremti újjá minden nap, hogy abból minél többet tudjon átadni a gyerekeinek, a mintájával, a példájával, a szavaival, gondolataival. Ezzel együtt végzi el azt a hivatást, amellyel a másik emberből is a lehető legjobbat hozhatja ki. A tatai családok nevében is köszönöm, főleg azok nevében, akiknek még sosem jutott eszébe ezt megköszönni – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy büszkék azokra a gyerekekre, akik valamilyen eredményt elértek, és az őket segítő tanárokra. De büszkék azokra is, akik önmaguknál nagyobbat léptek, és többet tudtak alkotni. 

A polgármester Öveges József piarista tanár gondolatait is felidézte. Mint mondta: „Az igazi tanár nem tanít a szó régi értelmében, hanem alkot.”

A köszöntő után Bajzáth Mária neveléstudományi bölcsész, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője tartott érdekes előadást A mese mint univerzális szeretetnyelv címmel. 

Köszöntések
Aranydiplomás: dr. Lakatos Péterné, a Vaszary-iskola volt tanára. Molnár Mihályné, Emike a Kőkúti iskola volt tanítója. Pöltl Lászlóné, Olgi néni, a Kőkúti iskola volt tanára, Szita Andrásné, a Vaszary-iskola volt tanítója, Varga Zsuzsanna, a Jázmin utcai iskola volt tanítója.

Nyugdíjba vonuló pedagógusok, iskolai dolgozók: Bodóné Lantai Vilma, a Kőkúti iskola tanítója, Argai Józsefné, a diákotthon takarítója, Deák Istvánné, a TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium matematika szakoktatója, Gajárszkiné Székesi Piroska, a Vaszary-iskola takarítója. László Béla, a Kőkúti iskola gondnoka. Szabóné Wagensommer Éva, a diákotthon gyógypedagógiai asszisztense.

Pedagógus szolgálati emlékérmet kapott: a Vaszary János Általános Iskolából Bihackerné Vizaknai Ilona tanító és Csalainé Csengődi Judit matematika-kémia szakos tanár.

Nem tudtak eljönni: a gyémántdiplomás Dinga László, a Fazekas-iskola volt igazgatója, a vasdiplomás Kozma Jánosné, a Kőkúti iskola volt tanítója.
Azon nyugdíjba vonulok, akik nem tudtak részt venni az eseményen: Eck Józsefné, a diákotthon gyógypedagógiai asszisztense, Csányi Magdolna, a Kőkúti iskola tanítója, Márkus Ferenc, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum oktatója, Pillerné Kalocsai Éva, a diákotthon gyógypedagógiai asszisztense, Rimóczi Erika, a Vaszary-iskola tanára, Siposné Csaplár Katalin, a Jávorka-iskola könyvelője, Sudár Andrea, a Kőkúti Általánosi Iskola Fazekas Utcai Tagintézményének tanítója. Sulyokné Nagy Tünde, a Kőkúti iskola tanítója, Szabó Csaba Andrásné, a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola gazdasági vezetője. Zámbó Magdolna, az Eötvös József Gimnázium tanára, Zolnai Zoltánné, a diákotthon gyógypedagógiai asszisztense.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában