Bajnoki és búcsú

2022.05.22. 07:42

NB II foci - Lipták Zoltán góllal búcsúzott: ETO FC–Dorogi FC 4-0 - fotók

A Merkantil Bank Liga, NB II 38., utolsó fordulóját rendezik meg vasárnap. Az ETO győzelemmel szeretne búcsúzni a jelenlegi bajnokságtól. Lipták Zoltán ezen a mérkőzésen fejezi be gazdag pályafutását.

kisalfold.hu

ETO FC–Dorogi FC 4-0 (1-0)

Győr, ETO Park. Vezette: Pillók Ádám (Baghy Csaba, Máyer Gábor)
ETO FC: Fadgyas – Kovács K., Csonka, Fodor, Vincze Á., Toma, Tuboly, Vitális, Óvári, Priskin, Szimcso. Vezetőedző: Klausz László
Dorogi FC: Tulipán – Nyíri, Keresztes, Berkó, Zabari, Lőrincz, Lénárt, Szerencsi, Girsik, Rácz, Barna. Vezetőedző: Fenyvesi László 

Klausz László: - Úgy látszik, hogy egy negatív védjegye lett a csapatnak, hogy nem jól kezdjük a mérkőzést, most is az első félidőben nem éreztem, hogy annyira „haraptunk” volna, annak ellenére, hogy mi uraltuk a mérkőzést. A második játékrészben már mi uraltuk a mérkőzést, helyzeteink voltak, végig ott voltunk a Dorog kapuja előtt, és sansza nem volt az ellenfélnek. Külön öröm, hogy Lipták Zoltán góllal tudott búcsúzni!

Fenyvesi László: - Egy nagyon nagy hibát követően, egyből a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Utána volt itt is, ott is lehetőség, de mégis maradt az 1-0. A második félidőben kicsit bent maradtunk az öltözőben, és ekkora különbséggel is megérdemelten nyert a hazai csapat. Sajnos néhány játékos már a nyaralásra gondolt a múlt heti bennmaradás után, így nem maradt más, mint gratulálok az ETO-nak!

Merkantil Bank Liga, NB II - további eredmények
Vasas–Soroksár 3–3
Békéscsaba–III. ker. TVE 2–1
Csákvár–Ajka 1–0
Siófok–Budaörs 1–1
Kecskemét–Szentlőrinc 7–2
Szolnok–Haladás 1–2
PMFC–Tiszakécske 1–1
Nyíregyháza–Szeged 1–4
DVTK–Budafok 2–1

Percről percre

90+2. perc: Vége a mérkőzésnek.

90+1. perc: Egy perc a ráadás. 

84. perc: GÓÓÓL! Megírni sem lehetett volna szebben a forgatókönyvet: Kovács K. jobb oldali beadása után a középen érkező Lipták Zoltán fejeli a labdát a kapu jobb alsó sarkába az ötösről. 4–0. A gólörömbe belefért az is, hogy az egész győri csapat a levegőbe dobálta a gólszerzőt. 

81. perc: Szedlár éles szögből leadott lövését védi Fadgyas. 

80. perc: Tubolyt Kiss Máté váltja a hazai oldalon. 

79. perc: Hajdú R. lövi kapu mellé a labdát 22 méterről.  

78. perc: Bacsa kap sárga lapot.

76. perc: Lipták íveléséről két győri is lemarad a kapu előtt. 

67. perc: Lipták Zoltán lép pályára, Vitálist váltja. Megkapja a csapatkapitányi karszalagot is.  

61. perc: Dorogi cserék: Rácz, Girsik, Barna és Lénárt hagyta el a pályát, Tóth Barnabás, Szedlár Zoltán, Vígh Ádám és Hajdú Roland álltak be a vendégek csapatába.

59. perc: Sárga lapot kap Rácz. 

56. perc: GÓÓÓL! Kovács K. jobbról indul el a labdával befelé, majd középre érve a védők mögé passzolja be a labdát az érkező Vincze Ádámnak, aki egy visszacsel után hat méterről a kapu közepébe lő. 3–0

52. perc: GÓÓÓL! Tuboly cselezget néhányat, és a védője mellől, jobbról, 10 méterről a jobb alsóba lő. 2–0 

51. perc: Farkas B. lövi a labdát jobbról kapu mellé.  

49. perc: Vincze szabálytalansága Girsik ellen sárga lapot ér. 

46. perc: Hármas győri csere a szünetben: Szimcso helyett Bacsa, Óvári helyett Farkas B., Priskin helyett pedig Klausz M. játszik a második félidőben. Elkezdődik a második félidő. 


 

45+1. perc: Vége a félidőnek. 

45. perc: Priskin csap le egy elveszettnek tűnő labdára, és még az alapvonal elől vissza tudja gurítani Óvárinak, de neki már lövése nem túl jó a passz. 

43. perc: Vitális 25 méteres szabadrúgása elszáll a kapu fölött. 

38. perc: Vitális 22 méterről a felső lécet találja el. A lövésbe egy dorogi játékos is beleért, így szöglettel jöhet az ETO. 

32. perc: Kovács K. lő éles szögből, Tulipánnak ez nem okoz gondot. 

24. perc: Lénárt felrúgásáért kapja Vitális Milán a mérkőzés első sárga lapját.

20. perc: A Toma szabálytalansága után megítélt szabadrúgást 28 méterről Rácz rúgja nem sokkal a kapu fölé.  

8. perc: GÓÓÓL! Lénárt kapja a kigurítást Tulipántól, Toma letámadja a dorogi játékost, megszerzi a labdát a tizenhatos előterében, és 14 méterről a jobb alsóba lő. 1–0 

3. perc: Óvári bólintja kapu mellé a labdát hat méterről. 

2. perc: Vitális passza után Toma lövi kapu fölé a labdát. 

1. perc: Fehérben az ETO, piros-feketében a Dorog. A mérkőzést a vendégek kezdik.  

A kezdőrúgás előtt Lipták Zoltánt köszöntik. A korábbi válogatott játékos a mai mérkőzéssel befejezi aktív játékospályafutását. 

 

Előzetes - Egy patinás, hajdanán szebb napokat is látott párharccal fejeződik be a jelenlegi bajnokság az ETO számára. A zöld-fehérek remek sorozatban vannak, hiszen a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésüket megnyerték, és ha az ötödiket is sikerül behúzniuk, akkor akár a hatodik helyet is megszerezhetik. A sokáig negatív szériát figyelembe véve ez nem is lenne rossz eredmény. A Dorog hosszú ideig az ETO egyik mumusának számított, tavaly ősszel azonban megtört a győriek tartós rossz sorozata, mert 1–0-ra nyerni tudtak Dorogon.

Klausz László vezetőedző: „Ugyanúgy készülünk, mint az elmúlt két-három hétben. Úgy érzem, a játékosok mentálisan jó állapotban vannak a győzelmek hatására. Ezúttal is úgy kell állnunk a meccshez, hogy a fordulópontokból mi jöjjünk ki jobban és a szerencse is mellettünk álljon. Ebben az esetben szerintem nem lehet gond, és jó eredménnyel tudjuk lezárni az évet.”

A tervek szerint a mérkőzés hajrájában negyedórás szerepet kap a csapatban a 18-szoros magyar válogatott Lipták Zoltán, aki vasárnap fejezi be a pályafutását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában