Barokk Esküvő 2022

2022.08.12. 23:00

Ismét barokk pompába öltözött Győr - fotókon a pénteki felvonulás

Ismét barokk pompába öltözött Győr ezen a hétvégén, ahol 29. alkalommal rendezik meg a barokk esküvőt. A szombati ceremónián egy győri és écsi fiatal fogad egymásnak örök hűséget.

kisalfold.hu

Fotó: Huszár Gábor

Fotó: Huszar Gabor

A program péntek délután kézműves vásárral indult a Széchenyi téren, majd a Városi Levéltár pincéjében az intézmény igazgatója, Bagi Zoltán jóvoltából a lőcsei fehér asszony tragédiája elevenedett meg.

A Barocco Csoport a Széchenyi téren a barokk korba repítette a látogatókat táncaikkal, amelyet egy felvonulás követett. Ezen barokk ruhákba öltözve vonultak a résztvevők és a zászlóforgatók a Baross úton.

A felvonulást követően a Musica Historica régizene együttes szerenádot adott a menyasszonynak.

Másnap fanfárzene köszönti az ünnepnapot a Széchenyi téren, ahol a kézműves vásár mellett barokk ügyességi játékok is lesznek.

Joós Tamás énekmondó zenés, bábos előadást tart a gyermekeknek, majd barokk táncok és bolond zenészek szórakoztatják a látogatókat. Később a Kalimpa Színház előadásában a Királykisasszony cipője című zenés bábelőadást lehet megtekinteni.

A programban szerepel még a bolond esküvő, hárfazene, valamint a Canerata Sumynona régizene együttes fellépése.

A Városház téren a Győri Népművészeti Egyesület barokk táncokat mutat be, majd onnan indul a hagyományos barokk felvonulás a Bécsikapu térre. Közben a Széchenyi téren a Győri Ütőegyüttes lép fel.

A barokk esküvőt ezúttal is a Dunakapu téren tartják, amelyen Fodor Virág és Schreiner Károly, győri és écsi lakosok kötik össze életüket egy 18. századi főúri házasságkötési ceremónián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában