Aszfaltozás a hőségben

2022.08.16. 15:52

Mutatjuk, idén hol újultak meg utak és hol dolgoznak még az útépítők megyénkben

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a minden évben előre meghatározott üzemeltetési forrásain felül 2022-ben is számos, főleg mellékúton indíthatott el útfelújítási projekteket külső kivitelezők bevonásával. Idén már több mint 523 kilométernyi út átfogó felújításával végeztek a szakemberek és további mintegy 490 kilométernyi úton jelenleg is zajlanak a kivitelezési munkák a következő időszakban.

kisalfold.hu

Fotó: MW-archívum

Fotó: Für Henrik

Az országos közútkezelő idén is költségvetési, hazai, illetve európai uniós források bevonásával végeztethet teljes körű felújítási munkákat. A külső szakvállalkozások bevonásával megvalósuló projektekben közös, hogy nemcsak a kopóréteget cserélik ki a szakemberek, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítik, megerősítik, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe teszik, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodnak a cégek. Vagyis a felújításokban érintett szakaszokon átfogó beruházásokat végeznek el a szakemberek.

A lezárult és megvalósítás alatt lévő beruházásokon kívül a további, előkészítés alatt álló projektek megvalósításának menetrendjét újra ütemezik és felülvizsgálják a szakemberek a kormányzati elrendelések alapján. Valamennyi érintett és a közútkezelő is azon dolgozik, hogy a szükséges források rendelkezésre állása esetén újabb projektek indulhassanak el, hogy növelni tudják a felújított útszakaszok arányát az országos közúthálózaton - közölte a Magyar Közút.

2022-ben befejezett projektek Győr-Moson-Sopron megyében

 

2022-ben még folyamatban lévő projektek megyénként Győr-Moson-Sopron megyében

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában