A második félidő volt a jobb

2022.08.18. 20:35

Kézilabda – Győri Audi ETO: Győzelem a főpróbán - Fotók

A dán bajnok Odense ellen tartotta a szezon főpróbáját a Győri Audi ETO csapata, mely jövő pénteken Kisvárdán már a bajnoki pontokért lép pályára.

Szabó Gábor

Fotó: NAGYGABOR

 Kisebb sérülés miatt a győri csapatból hiányzott a dán kapus, Sandra Toft, valamint a vállműtétjéből gyógyuló Line Haugsted. Az ellenfélnél – mellyel a héten közösen készültek a zöld-fehérek Győrben – ugyanakkor ott volt Háfra Noémi, akit a nyáron adott kölcsön az Audi ETO.

A mérkőzést az ETO a Solberg – Faluvégi, Gros, Oftedal, Broch, Kristiansen, Fodor összeállításban kezdte. Az első gólt Ana Gros szerezhette volna, de a hetest a felső lécre bombázta. Az első percekben még kereste a játékát a hazai együttes, mely a 6. perc közepén Faluvégi révén szerezte meg első gólját (1–3). A folytatásban zsinórban három gólt lőtt az ETO, ezzel pedig a 10. percben kiegyenlített (4–4).

A vezetést azonban nem sikerült átvenni, sőt, túl a játékrész közepén 8–6 volt a vendégek javára. A félidő 15–13-es dán előnnyel zárult.

A második harminc percben 16–16-nál egyenlítettek a zöld-fehérek, 20–19-nél pedig először vezettek. A végére felőrölte a dánok ellenállást az ETO, a végeredmény 32–27-es hazai győzelem lett.

A győri gólszerzők: Győri-Lukács 6, Oftedal 5, Blohm 4/1, Gros 4, Faluvégi 3, Hansen 3/1, Nze Minko 2, Broch 1, Fodor 1, Kristiansen 1, Rju 1, Solberg 1.

A dánoknál Háfra Noémi több gólpassz mellett 2 gólt lőtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában