Győri kultúrbulvár

2023.02.05. 12:42

A rendíthetetlen rendőr - 140 éve halt meg Győrbeni a város nagy tiszteletnek örvendő főkapitánya, Szauter Ferenc

1883. február 13-án hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el győri otthonában a város nagy tiszteletnek örvendő főkapitánya, Szauter Ferenc.

Hegedűs Péter

1828. március 13-án látta meg a napvilágot Sőréden. Tanulmányait Győrben kezdte meg és végül ügyvédi vizsgát tett. 1847-ben patvaristaként kezdte meg pályafutását egy pozsonyi ügyvédi irodában. Ekkor már őt is utolérte a reformmozgalom szele és lelkesen csatlakozott az országgyűlési ifjak forradalmi mozgolódásához. Üdvözölte az áprilisi törvények kihirdetését, és amikor kitört a szabadságharc, egyetlen percig sem gondolkozott azon, hogy mi is a kötelessége. Szülővárosába visszatérve csatlakozott a 23. honvédzászlóaljhoz. Részt vett a schwechati, majd a pandorfi ütközetekben. Innen Győrön keresztül a bányavárosokhoz menetelt a századával. Az 1849. február 11-i kápolnai csatában kitüntette magát. Ennek elismeréseként nem sokkal később már főhadnagyi rendfokozatban szolgált, Buda ostromában pedig Kmety György honvédtábornok szárnysegédjeként már századosi rangban vehetett részt. Az osztrák inváziós hadjárat alatt bátran harcolt a csornai, majd temesvári csatákban is.

Grafika - Kustán Roland

A világosi fegyverletétel után Kmety mintegy tíz tisztje – köztük Szauter Ferenc – társaságában menekült Törökország felé. A havasokban kénytelenek voltak megválni lovaiktól és gyalog meneteltek tovább. Egy erdélyi hegyvidéki faluban, Merulban azonban román parasztok ütöttek rajtuk. A honvédek egy malomba menekültek, hogy onnan védjék magukat. A parasztok erre ekkor rájuk zárták az ajtót és szénaboglyákkal körülrakva felgyújtották a fából készült épületet. Sikerült ugyan kitörniük, ott azonban a fejszékkel és kaszákkal felfegyverkezett parasztok várták őket. Az utolsó pillanatban Bem tábornok seregéből egy csapat lovas érkezett a helységbe és azonnal bajtársaik segítségére siettek. Kmetyék aztán folytatták a menetelést Törökországba. A szultán ünnepi esküt tett a próféta szakállára, hogy nem adja ki őket. Szauter három hónapig tartózkodott ott, de amikor megérkezett Haynau amnesztiát ígérő üzenete a visszatérő honvédeknek, ő is hazaindult.

Otthon azonnal besorozták közlegényként az osztrák hadsereg 2. sz. Károly Lajos lovassági ezredébe. Két évig szolgált itt, majd a győri Krisztonkovich Ede ügyvédi irodájában nyert alkalmazást. 1859-ben, az itáliai hadjárat alatt újra behívták a seregbe, ahol logisztikai feladatokat osztottak rá. Végül őrmesteri rangban szerelt le, ugyanis „rebellisek nem lehettek tisztek” az osztrák seregben. 1861-ben megválasztották Győr város főhadnagyává, a kiegyezés után pedig rendőrkapitánnyá. Miután 1870-től szabadságolt állományú honvédszázados lett, a Győr megyei Honvédegylet tiszteletbeli elnökévé választotta meg.

150 éve - Petőfy-ereklye

A Győri Közlöny 1873. február 3-án írt egy becses tárgyról, amelyet Petőfi Sándor (a cikkben „y”-nal írva a nevét) Zoltán nevű fiától vásárolt meg nehány krajczárért Kolozsváry Lajos szabómester. A hálósipkát maga a nagy költő viselte éjjelente. A derék iparos azonban úgy gondolta, hogy a fejfedő jobb kezekben lenne Petőfi egykori jóbarátjánál, Jókai Mórnál. Kolozsváry a kedves ajándékhoz egy levelet is csatolt, melyben tréfásan kifejtette, hogy tettével szándékában áll „két oly főt, mint Petőfy és Jókai, sikerült egy föveg alá szorítania”. A címzett azonnal ráismert a sipkára, és azzal köszönte meg az ajándékot, hogy ha egyszer helyet kapnak a szabadságharc költőjének személyes tárgyai a nemzeti múzeumban, a sipka sem fog hiányozni onnan.

120 éve - Színházi színes

A Sopron c. lap 1903. február 1-jei számában olvashattuk, hogy a magyar színtársulat bevonult a városba, a közönség azonban a legnagyobb közönnyel viseltetett irántuk. A napi tiszta bevétel átlaga alig haladta meg a 200 koronát, a körülbelül 600 koronát kitevő napi költséggel szemben. Az elmúlt német színi évad egészen az ellenkező eredményt mutatja, hiszen majdnem minden előadás telt házzal ment. Pedig az újságíró szerint a német színészek a magyar kollégáik nyomába sem érhetnek a tudást és tehetséget illetően. Mindezt azzal magyarázza, hogy Sopronban a tehetősebb réteg német származású, míg a többségben lévő magyaroknak nem nagyon telik a kultúrára. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában