Örülnek, ha megállnak előtte

2023.03.23. 15:57

Tojásfa a győri panelek között - 40 igazi tojás díszíti az egykori tűzoltó barackfáját

Bella László és felesége 19 évvel ezelőtt költözött Győrbe, azóta gondozza a házuk előtti kis kertet. Csütörtökön - már a húsvét jegyében - saját festésű piros tojásokkal díszítette fel a barackfát, hogy ezzel okozzon örömöt az erre járóknak.

Sperling Krisztina

Már a húsvétra hangolódva készült el a tojásfa.

Fotó: Sperling íkrisztina

Aki végigsétál Győrben a Szabolcska Mihály utcán, szépen gondozott virágoskertet láthat sok négyemeletes ház előtt. Ezek egyikét Bella László gondozza, immár 19 éve. Agyagosszergényről költöztek Kapuvárra, ahol László tűzoltóként felesége pedig óvódai dajkaként dolgozott. „Amikor nyugdíjasok lettünk, jöttünk a gyerekek után” – mondják Győrbe költözésükről.

Amikor beköltöztek, csak egy gaztenger volt a ház előtt - mesélték. „A vakondtúrásokből gyűjtöttem össze, és hordtam ide a jó földet, aztán vásároltunk zsákos földet is” – idézte fel a kezdeteket Bella László, aki büszkén mutat körbe a kis „kertjén”, ahová éjszakánként még egy süni is rendszeresen ellátogat, egy kis innivalóért.

Mint megtudtuk, minden növényt maguk szereztek be. László maga nyírja a ház előtti sövényt, ülteti, gondozza a növényeket. „Én találom ki, hogy mi hová kerüljön, de aztán Laci úgyis megy a saját feje után” – monda nevetve Bella Lászlóné.

Az alig néhány négyzetméteres, szépen gondozott virágágyásokban most tavaszi virágok – tulipánok, nárciszok, jácintok –  nyílnak, ami mellett egy óriási rozmaring bokor díszlik, de László nagyon büszke a magról ültetett barackfára is, ami két éve termett először. Ez a kis fa, most húsvéti tojásfává változott. 

„Negyven tojást fújtam ki, és festettem le körömlakkal, hogy feldíszíthessem velük a fát” – mondta el László.

Bella László örömmel teszi szebbé az utcát. Az teszi boldoggá, ha megállnak az emberek és megcsodálják a virágait.
Fotós: Sperling Krisztina

A növények gondozása mellett, sok egyéb hasznos dologgal is igyekszik az itt élők számára rendezettebb, kényelmesebb környezetet biztosítani: saját készítésű csikkgyűjtőt állított fel, hogy a dohányosok ne szemeteljék tele a kaput, kapaszkodót szerelt a bejárathoz, hogy az idősebbek, biztonságban jussanak fel a bejárat előtti lépcsőn és a biciklisekre is gondolt, nekik egy kerékpártatót készített, amelybe letámaszthatják a bringájukat a ház előtt.

„Örülünk neki, hogy szép a ház előtti terület és hogy az erre járók, főleg a gyerekek megállnak előtte és ők is gyönyörködnek benne” – zárta beszélgetésünket László. Hozzátette, bízik benne, hogy amikor ők már nem lesznek, a fiatalok átveszik majd tőle a stafétát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában