Álmában még esket picit: Kun Mária negyven évig volt anyakönyvvezető a győri önkormányzatnál

Még a tanács szociálpolitikai osztályán kezdte pályafutását 1982 júliusában, ahol igencsak jól érezte magát, így amikor üresedés volt az anyakönyvi csoportnál, nem akarta megragadni a kínálkozó lehetőséget. Végül némi vonakodás után megfogadta kolléganője tanácsát:

– Az anyakönyvvezetők az emberi élet minden fontos állomásánál ott vannak, belelátnak egy sorsba. A születések, a házasságok, a válások és a halálesetek anyakönyvezése is a feladatuk – kezdett beszélgetésünkbe Kun Mária. – Ez bizony olykor felemelő volt – megesett, hogy két generáció tagjait is én eskettem – olykor pedig megrendítő. A legtragikusabb, amikor egy gyermek vagy fiatal esetében kellett kiállítanom a halotti anyakönyvi kivonatot. Ilyenkor bizony engem is megrázott a megtört szülőkkel való találkozás. Éppen ezért hetente vagy kéthetente váltottuk egymást a haláleset anyakönyvezésében, mert megviselt minket. 

A szép pillanatok egyike: 2011 után egyszerű honosítási eljárással kaphattak magyar állampolgárságot a külhoni magyarok. Kun Mária említi, hogy megesett, buszokkal hozták őket Győrbe, messziről, még Brassóból is. Megható volt látni, ahogy 85–90 éves bácsikák, nénikék könnyes szemmel hálálkodtak, hogy nem gondolták volna, valaha ezt megérik... 

Tinédzser l’amour 

– Nagyon más volt negyven éve. A szocializmusban ugye az egyházi esküvőt rossz szemmel nézték, a templomit sokan titokban tartották meg. Így aztán a tanácsi esküvő volt a fő, erre költöttek sok pénzt, verset, pezsgőt rendelve, az egész rokonság jelen volt. A házasulandók sokkal fiatalabbak voltak, 18, legfeljebb 20 évesek. Aztán egy időben az életkor nagyon kitolódott. Véleményen szerint azért, mert a nyolcvanas években született gyermekek szülei között nagyon sok volt a válás, akik a rossz példát látván vonakodtak családot alapítani. Mostanában egyre több újra a fiatal házasulandó, persze ebben bizonyára a 3–4 éve indított családi otthonteremtési kedvezmény is közrejátszik. Hozzáteszem, hogy a válások száma is csökkent – osztotta meg velünk Kun Mária. 

Háromszor is eskette a hölgyet 

Egy időben divatba jöttek a különcségek: volt, aki táncolva vagy biciklin akart bejönni a házasságkötő terembe, aztán azt is megérte, hogy valaki strandpapucsban slattyogott be. „Majd az igazi esküvőn felöltözünk! – hallotta nemegyszer, célozva a nagy lakodalomra. Pedig meg kellett érteniük: ez az igazi. Főleg a külső helyszínek bevonása óta a párok néha igyekeztek lazítani a kereteken, mert azt hitték, ha fizetnek, mindent szabad. Időnként meg kellett húzniuk a határokat. 

– Nekem igazából nyolc mondatot kellene elmondanom ahhoz, hogy hivatalos legyen az esemény. Persze az el- hangzó szöveget igény szerint kibővítettem, illetve régen inkább a fiatalokra szabtam. Aztán jöttek azok az idők, amikor a második vagy harmadik házasságnál működtem közre. Volt egy hölgy, akit mindháromszor én adtam össze, kétszer ugyanazzal a férfival. Emlékezetes volt, amikor egy idősotthonban összeismerkedett pár kötötte össze az életét, mindketten jóval túl a nyolcvanon. Mindkettejüknek az első házassága volt. Szemtanúja voltam nemegyszer, hogy a két fél között óriási volt a korkülönbség, de vice versa, olykor a férfi, olykor a nő javára – említette. 

Nem mondtak nemet 

– Nemet nekem a ceremóniám soha sem mondtak. Ahhoz azért nagy bátorság kellene, hogy oly sok szervezés és annyi ember előtt fújja le valaki az esküvőt. Olyan persze sokszor előfordult, hogy a bejelentkezett pár nem jött el, ilyenkor egyértelmű volt, hogy közben meggondolták magukat – jegyezte meg Kun Mária, akitől befejezésül azt kérdeztem, miként alakult az ő élete negyven év alatt. Elvált, de újra megtalálta a boldogságot, két nagy gyermeke van, illetve egy, most öt hónapos unokája. Beszélgetésünket azzal zárta: a nyugdíjasnapjai tevékenyen telnek, nem gondol a múltra, de szinte minden éjszaka álmában még mindig anyakönyvet vezet...