kisalfold.hu videó

2023.06.06. 11:35

Megnyitott és megérkeztek az első lakók a kapuvári Bentlakásos Idősek Otthonába - videó

A negyven férőhelyes önkormányzati intézményt Kériné Kuti Éva intézményvezető és Hámori György polgármester mutatta be a sajtó munkatársainak kedden.

kisalfold.hu

Beköltöztek az első lakók az új kapuvári Bentlakásos Idősek Otthonába. Az önkormányzat állami támogatással alakította ki az intézményt, melynek negyven lakója lesz.

A kapuvári önkormányzat két ütemben kapta meg a támogatást. Először 540 millió forintot, majd újabb 800 milliót. Megvalósult a Bentlakásos Idősek Otthona I. és II. ütemének kivitelezése, az összesen 40 fő befogadására alkalmas korszerű, a kor elvárásainak megfelelő, modern idősek otthona - tudtuk meg a városvezetőtől.

Kériné Kuti Éva intézményvezető elmondta, kétszer húsz szobában várják az időseket Kapuvárra.

Videó

A kapuvári önkormányzat mindig is kiemelt figyelmet fordított a városban élő idősek minél szélesebb körű ellátására. A házisegítség nyújtás, az idősek nappali ellátása, valamint szociális étkeztetés keretében gondoskodnak róluk. Az elmúlt években egyre nagyobb igény jelentkezett bentlakásos idősotthoni ellátás kialakítására, fogalmaz az önkormányzat közleménye.

A foglalkoztatás növekedése magával hozta a családoknál az időskorúak ellátásának problémáját. Kapuváron és a környéken élő családok többségében mind a két házastárs dolgozik, így nehéz számukra megoldani a teljes napi gondozást igénylő idősek ellátását. A környezetünkben lévő idősotthonok a várostól távol helyezkednek el, és kivétel nélkül telítettek, az otthonokba való bejutást hosszú évek várakozása előzi meg. A helyi igények és az időskorú lakosság megfelelő ellátása érdekében Kapuvár önkormányzata régóta tervezte egy bentlakásos idősotthon létrehozását, melynek I. üteme 2019. évben megvalósult, s 2020-ban ismételten támogatásra érdemesnek ítélt pályázat keretében a II. ütem is megvalósulhatott.

Az egyik első beköltöző

Az I. ütemben az épületben egy olyan, 20 fő befogadására alkalmas, igényesen kialakított idősek otthonát hoztak létre, melynek lakói az otthonihoz hasonló körülmények között vehetik igénybe az intézmény szolgáltatásait, úgy, mint az étkeztetést, az orvosi és nővéri szolgáltatást, a rekreációs kezelést, vagy az ápolást. További szolgáltatás lenne az alapvető gyógyszerek biztosítása, a heti takarítás, mosás és vasalás, a mentális és szociális gondozás, valamint a vallás-gyakorlás lehetősége.

"A rentabilitás biztosítása érdekében szükséges volt az elkészült első ütemű beruházást tovább folytatnunk, amelynek során további 20 fő befogadására alkalmas, az I. ütemhez szervesen kapcsolódó új épület került megépítésre. A szükséges előkészítő munkákat követően önerőből további területet vásároltunk, és bővítésre került a meglévő ingatlan területe. Az ingatlan nagysága 3716 négyzetméter lett. Az építkezés megkezdése előtt a vásárolt ingatlanon lévő régi épület bontása is megtörtént.

Kériné Kuti Éva intézményvezető és Hámori György polgármester

Az új épületrész keleti homlokzati oldalán egy nyaktaggal kapcsolódik az I. ütem elkészült épületéhez. Az új épület egy emeletes, lapostetős, ami helyet ad a végleges melegítőkonyhának és az étkezőnek. A főnővéri iroda, nővéröltöző, orvosi szoba és a fizikoterápiás szoba az I. ütem épületében kapta meg végleges helyét. A II. ütem épületében került kialakításra egy közösségi tér közvetlen kert-, illetve teraszkapcsolattal. Itt kerültek kialakításra továbbá az irodák, a mozgássérült mosdó és a raktározási funkciót betöltő helyiségek, az időszakosan felügyeletre és ápolásra szoruló ellátottak szobái és a szükséges vizesblokkok is. Az új épületben újabb 10 darab, egyenként 2-2 fő fogadására alkalmas apartman jellegű lakóegység került kialakításra.

Az intézmény takarékos fenntartása érdekében napelemek kerültek elhelyezésre az új épület tetején, melyek az épület energiatakarékos üzemeltetéséhez nagyban hozzájárulnak.

A központi hűtés, valamint elektromos redőnyök beépítése is már a 21. század elvárásai között szerepelt ilyen jellegű épület esetében is.

Térkő burkolat készült az udvaron belüli gyalogos és gépjárműforgalom részére. A belső kert tervezésénél fontos szempont volt, hogy egy csendesebb, intimebb kert alakuljon ki az idősek számára. Kihelyezésre kerültek támlás padok, hulladékgyűjtők. A kivitelezés során tereprendezés, zöldfelület rendezés, lombhullató fák, cserjék telepítése és gyepesítés történt. A zöldfelület rendezés eredményeként az épület valamennyi helyiségéből impozáns látvány nyílik a kertre. A kinti pihenést, regenerálódást szolgálja egy kerti filagória is, valamint az új épületszárny szobáihoz kapcsolódó teraszok egyaránt.

 

Az otthon jövőbeni működtetéséhez szükséges volt beszerezni az alapvető eszközöket is, többek között orvostechnológiai eszközöket, a szobák és társalgók bútorzatait, textíliákat (ágynemű, függöny), elektrotechnikai eszközöket (TV-k a szobákba és társalgókba, hűtők, számítástechnikai eszközök) kerti tárolókat és konténereket, melyek a raktározási funkciói is betöltik az intézmény életében, továbbá kisbuszt, amely az otthon lakóinak orvosi ellátásához kapcsolódó szállítását is megoldja, továbbá napelemet, kerti eszközöket egyaránt, melyekre vonatkozóan két sikeres közbeszerzési eljárás került lebonyolításra.

Az épület kivitelezési munkáit követően az elmúlt 3 évben történt kivitelezés során az amúgy sem jó állapotban lévő Iskola utca Mátyás király utca és Pozsonyi utca közt lévő szakaszának állaga lényegesen leromlott. Az utcaszakasz ékkövévé vált idősek otthona épülete személygépjármű és főként idősek által kerékpáros forgalomnövekedést generál, aminek biztonságosabbá tétele is indokolta ezen utcaszakasz burkolatának és a meglévő parkolóhelyek (amelyek a továbbiakban látogatói parkolóként funkcionálnak) felújítását. Ezzel egyidejűleg a csatlakozó járdák szintbeli kapcsolata, ezáltal az akadálymentes közlekedés biztosítása is megoldottá vált. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában