Krausz Andrea | 2022.08.13. 07:30
Drámai szárazság sújtja a balatoni halastavakat
A drámai szárazság miatt egyre fogy a víz a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halastavaiban, Balatonföldváron például kényszerhalászatra szorultak, a növendékhalakat pedig nincs hová helyezni. Az állami cég fennállása óta nem volt ilyen súlyos az helyzet.

A balatoni halgazdálkodási cég több mint ezer hektáros vízfelületen, összesen öt tógazdaságban próbál megbirkózni a drámai szárazsággal.

– Az elmaradt őszi és téli csapadék miatt az ezer hektárból 60-70 hektárnyi tavat fel sem tudtunk tölteni vízzel, azok szárazon maradtak

– mondta a likeBalaton.hu-nak Szári Zsolt vezérigazgató. – A tavak egy része pedig üzemi vízszint alatt indult, ezekbe csak félig került víz. Bíztunk benne, hogy áprilisban megérkezik a csapadék, de nem így történt – idézte fel a cég vezetője, aki szerint soha nem látott kihívást jelent a mostani helyzet.

Drámai szárazság és aszály a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halastavában.

A drámai szárazság miatt levegőztető berendezések üzemelnek a balatoni halastavakon
Fotó: Facebook/Szári Zsolt

Kényszerhalászás

Mint ismert, a halastavakban a Balatonéval azonos vízminőségben tudják a magyar tenger kedvelt halfajait nevelni, valamint pótolni a tó halállományát. Idén azonban a drámai szárazság miatt veszélybe kerültek a kis halak. A kétnyaras pontyok mintegy 20 százaléka pusztult el.

Balatonföldváron kényszerhalászásra szorítkoztunk. Próbáljuk menteni a menthetőt, olyan helyre szállítani a tenyészhalakat, ahol van víz. Átvittük őket egy másik tógazdaságba, és reményeink szerint ott talán túlélik a nyarat. De félő, hogy őszre ott is problémát jelent a maximális vízveszteség. Nagyon bízom abban, hogy szeptemberben megérkezik a csapadék, de annyira száraz a föld, hogy sokára telnek fel a patakok.

Ha lesz is csapadék, először a föld nyeli el, és csak azután jön felénk, a tógazdaságba

– foglalta össze Szári Zsolt.

Kényszerhalászatra volt szükség Balatonföldváron
Fotó: Illusztráció/MTI/Varga György

Még sosem okozott ekkora bajt a szárazság

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. eddigi legnagyobb gondjaival küzd.

A vezérigazgató szerint sem 2003-ban, sem a 2011-ben nem volt ekkora probléma a halastavakat illetően.

– Mindezt tetézi, hogy a takarmány ára az egekben van. Tonnánként 15 ezer forintos búzával etetjük a halakat, amelyek lehet, hogy rövid időn belül elpusztulnak. Figyelünk a vízminőségre, nem engedjük az algák túlszaporodását, ahol lehet, üzemelnek a levegőztető berendezések, próbáljuk menteni a halállományt az oxigénhiánytól. Mindez jelentősen növeli az önköltségünket. Víz nélkül viszont nem tudjuk mi lesz, nem merünk rá gondolni – tette hozzá a cég vezetője.

Történelmi aszály van Európában

Franciaországban 60 éve nem hullott ilyen kevés csapadék, mint idén, válságstábot hívtak össze a vízhiány kezelésére. Nagy-Britanniában és Hollandiában korlátozták az öntözést, hogy elegendő ivóvízzel tudják ellátni a lakosságot. – Közép-Európában különösen nagy a probléma, például Lengyelországban. Ivóvízhiány sújtja Horvátország karsztos déli részét, az a legkevesebb, hogy a halaknak nincs víz – említett Szári Zsolt, aki szerint „csak az égből várhatunk vizet, eddig is onnét jött”.

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay/ThorstenF

Tervezd meg az utazást!



:


 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva