Szabó Szabolcs/duol.hu | 2023.02.07. 14:00
Várnai Gyula tárlata Veszprémbe érkezett – kiút és esélykeresés
Várnai Gyula Munkácsy-díjas művész kiállítása tekinthető meg a megyszékhelyen február 19-ig.

Megnyílt Várnai Gyula tárlata Veszprémben – kiút és az esélykeresés

A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében mutatkozott be Várnai Gyula dunaújvárosi alkotó, Munkácsy-díjas művész önálló kiállítása Egy másik állatöv címmel a Csikász Galériában. Ez alkalomból friss munkákról is beszélgettünk.

– A munkáim inkább a tudomány felől közelítenek egy-egy adott kérdéshez. A tudomány és a fejlődés felgyorsult. Olyan korábbi evidenciák, értékek, viszonyulási pontok kerültek a partvonalra, amelyeket korábban elképzelhetetlennek hittünk. Az emberiség – mint korábban sokadszor – fordulóponthoz érkezett. Számos új forgatókönyv tárul elénk.

A technikai haladás beleütközött számos ökológiai feltételbe. Ezen gondolatkör nyomán születtek a Veszprémben kiállított munkák

– fogalmazott a művész.

Részben optimista vagyok. A korábbi tanulmányaim alapján, reményeim szerint az emberiség megoldja a rá váró feladatokat. Kihívások és kataklizmák előtt állunk. A tárlat címe is erre próbál utalni: keresni kell az új megoldásokat. Ez egyébként gyermekkori becsípődésem is, hogy mindent egy kvázi sci-fi szemszögből gondolok el.

Hiszek abban, hogy a civilizáció mindig is megoldja az adott korszak kihívásait. Igen, egy pozitív sci-fiben bizakodom.

– A veszprémi Várnai-kiállítás február 19-ig látogatható. Hogyan tovább e naptári évben?
– Számos kisebb terv van, amely éppen most formálódik. Ami helyi értékkel bír és fontos: két régi művet is felújítottak a közelmúltban a dunaújvárosi szoborparkban. Illene rájuk vigyázni, ha már ezt kaptuk örökségül.

Várnai Gyula, Munkácsy-díjas képzőművész a kiállítás megnyitóján
Fotó: Napló/Nagy Lajos

 

– Legfontosabb értéke, hogy hozzányúl bármihez: bontásból származó ablakhoz, ipari hulladékhoz, régi magnószalaghoz, vagy olyan tetszőleges újabb médiumhoz, mint a videó, a lightbox vagy éppen a 3D ceruza, és megtalálja azt a formát és hangulatot, amelyekben egy olyan szimbolikus kombináció jön létre, amelyet bár előtte soha senki nem párosított még hasonlóan sem, mégis úgy érezzük, mintha máshogy nem is lehetne – mondta a veszprémi Csikász Galériában Hegedűs Orsolya művészettörténész.

 

Várnai több mint 20 új munkája látható Veszprémben
Fotó: Napló/Nagy Lajos

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: duol.hu
Nyitókép: Napló/Nagy Lajos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva