Amerika az első, de nem az egyedüli

Szabadnak, biztonságosnak és prosperálónak megtartani Amerikát – így foglalta össze filozófiájukat lapunknak James Carafani, a világ legnagyobb agytrösztjének, a Heritage Foundationnek az alelnöke. Az internetes biztonsági szakértőként is dolgozó szakember szerint a világháló egy dzsungel, és része a hadviselésnek, ugyanakkor az embereket „igazából a bombák ölik meg, nem a netes robotok”.

2022. 05. 20. 19:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor azt mondják, »Amerika az első«, nem arra gondolnak, hogy »Amerika egyedül«mondta James Carafano, a Heritage Foundation, a világ legnagyobb agytrösztjének alelnöke a CPAC Hungary konferencián a lapunknak adott interjúban. Az alelnök kifejtette, szervezete együttműködik nemzetközi partnerekkel amellett, hogy országában sok dolgot lokálisan, míg más dolgokat országos, szövetségi szinten bonyolítanak. 

Filozófiájukról azt közölte, hogy igyekeznek megtartani Amerikát szabadnak, biztonságosnak és prosperálónak. Elárulta, hogy az ő csapatában például mindenkinek van komoly elemzői és kutatói tapasztalata, és odafigyelnek a mindennapi életben zajló, aktuális eseményekre is. A szervezetet politikai pártoktól függetlenül, adományokból tartják el, és kormányoktól sem fogadnak el támogatást.

Az ukrán–orosz háború miatt felmerült energiaellátási problémákról kijelentette, ebben Magyarországnak és Európának együtt kell döntést hoznia. Szerinte ez politikai döntések sorozata, pedig valójában gyakorlati kérdésnek kellene lennie. Úgy vélte, sok európai kritika nélkül elfogadta a zöldprogramot, de ez nem fog működni, mert jelenleg a zöldenergia nem tudja helyettesíteni a hagyományos forrásokat és nem fogja megmenti a Földet. Ezt a politikát Európának el kellene hagynia, mert ez fogja igazán vissza a fejlődésben – tette hozzá. Felhívta a figyelmet, azért függenek ma az orosz energiától, mert az 1960-as években ingatag volt a helyzet a Közel-Keleten, így azt kockázatosnak gondolták, az orosz energia pedig könnyen elérhető és olcsó volt. De most megváltozott a politikai klíma, Oroszországtól kockázatos olajat és gázt vásárolni, ami hosszú távon nem életképes rendszer.

Carafano, aki internetes biztonsági szakértő is, a magyar választások során felmerült, vitatott baloldali adatgyűjtéssel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: az emberek kilencven százaléka saját maga felelős adatainak védelméért. Szerinte nincs általános recept erre, és gyakorlati módon tudják a felhasználók eldönteni, mit szolgáltatnak ki magukról. Hasznosnak tart egy „kiberhigiénia” kialakítását, ami azt jelenti, hogy gyakran cseréljék a kódokat, használják a kétlépcsős azonosítási rendszert, ne tegyenek fel figyelmetlenül információkat a közösségi médiában létrehozott oldalaikra. Ezzel gyakorlatilag ők maguk végzik el a „rosszfiúk munkáját”. Az internetet egy dzsungelként írta le, ami ellen nem tudunk védekezni, de meg lehet tanulni együtt élni vele. Az internetes hadviselés témakörében kijelentette: az embereket igazából a bombák ölik meg és nem a netes robotok. Úgy gondolja, a világháló csak egy része a hadviselésnek, de a kibertérben nem tud háború zajlani. 

Borítókép: James Carafano (jobbról a második) a konferencián (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.